Reggelenként, az első kávémig általában nem olvasok fajsúlyos dolgokat, ez alól talán csak a vízilabda bajnokságok eredményei vagy fontosabb sport események történései képeznek némi kivételt. Egészen biztos, hogy a Sarki Fűszeresben is én vagyok az egyetlen nőnemű, aki a Nemzeti Sportot választja az újság halmazból amikor leül kávézni. Ennek tulajdonképpen az az oka, hogy az életmód magazinok valódi példaképnek beillő emberekről nem írnak, a megélhetési celebek és "aranyásók"élete egy másodpercig sem érdekel. A napi politikai helyzettel ráérek felidegesíteni magam később, így maradnak azok a tehetséges emberek, akik ennek a kis országnak szállítják az eredményeket futószalagon, több sportágban a világ minden táján fáradságot nem kímélve. Ők az igazi példaképek a mai fiatalok számára és őket tartom egyedül érdemesnek arra, hogy velük indítsam a napomat. :) Egy csodálatos tavaszi (?) reggelen, némi hólapátolás (!) és kutyasétáltatás után nincs is jobb mint egy friss croissant házi barack lekvárral és egy hatalmas adag tejeskávé mézzel a kedvenc reggeliző helyemen kilátással a Szent István parkra (ezzel ki is merítettem ezen bejegyzés gasztro-ajánló rovatát azt hiszem). Mivel a hely kicsi és meghitt, egyedül sem érzi magát kellemetlenül az ember, sőt én kifejezetten szeretek itt elmerülni a gondolataimban, a sok finomság között, roppant kedves emberekkel körülvéve. Annyi sok szép emlék köt ide, hogy semmilyen trendi új helyért nem cserélném el és alig várom, hogy megnyíljon a most még melegítő gombával felfegyverzett terasz is, hogy Bellussal kint sütkérezhessünk a napon mint tavaly nyáron!
A tavasz, mint olyan idén messze elkerül minket így Húsvét derekán, mindez rendkívül szórakoztató mémek és facebook posztok táptalaját adja napról-napra, amiket kétség kívül egy idő után megun az ember, de tagadhatatlanul szórakoztatóak. Több variáció született belügyminisztériumi szöveges üzenetekre is, azt hiszem egy-két ember kreativitását állami szinten is érdemes lenne díjazni. Becsatoltam a kedvenc aktuális mémjeimet! :)
Én viszont minden ugratás ellenére protestáltam a jó idő mellett és véresen komolyan gondoltam, hogy az újonnan vásárolt neoprént hamarosan felavathatom az omszki wakeboard centrumban. Az új hobbira nagyobb szükségem volt, mint a levegőre, rettenetesen vágytam arra, hogy végre valami új dolgot tanulhassak megint ami leköti minden maradék energiámat és figyelmemet a munka, a kutya és az edzőterem mellett. Több jelentkező is akadt aki segít majd az első csúszásoknál, az egyik egy régi barát, akiben még bajtársra is leltem a júniusi Mark Knopfler koncertre, ami rétegzene lévén nem volt túl népszerű a baráti körömben.
Aki nem tartja feltétlenül a katolikus vagy egyéb vallási hagyományokat, annak is nagy élmény a Húsvét, hiszen végre újra összejönnek a családok, külföldön élők rokonok, barátok látogatnak haza. Én személy szerint nagyon szeretem ezt az időszakot pont amiatt, hogy lehetőségem van összefutni (akár véletlenül akár szándékosan) rég nem látott ismerősökkel, barátokkal, akik a világ minden tájáról hazalátogatnak ebben az időszakban. Idén sem volt ez másképp, egy nagyon régi haver toppant be hozzám a munkahelyemre péntek délután. Csabival tavaly januárban találkoztam utoljára, amikor az eindhoveni vízilabda Európa-bajnokságon együtt szurkoltuk végig az elődöntőt és együtt mentünk be a városba (több száz magyar honfitársunkkal karöltve) elsiratni a magyar válogatottat, akik aznap sajnos kikaptak. Amikor hajnalban elbúcsúztam tőlük és a barátnőmmel visszaindultunk a szállodánkba, még nem sejtettem, hogy éppen egy újabb vesztes csata helyszínére tartok...
Mivel Csabi és a barátai is nekiindultak az éjszakának, mi is úgy döntöttünk, hogy velük tartunk némi nosztalgia erejéig. Három szingli lány + egy friss apuka + egy távkapcsolatban élő fiú + egy harmadik aki a barátnőjével nap mint nap megvívja a maga harcát a kompromisszumokért = nagy lelkizések kapcsolatokról, órákról, régi szerelmekről, Szigetről és minden másról ami épp eszünkbe jutott. Az egyik barátnőmnek, aki a "minden úgy lesz ahogy lennie kell" jelmondattal turnézta végig aznap a budapesti éjszakát, mindenkihez volt egy-két kedves szava és néhány jótanácsa. Túlcsorduló optimizmusa rám is jó hatással volt, bár amikor már a harmadik rég nem látott embernek kellett elmesélnem, hogy mi történt velem amióta nem találkoztunk, az volt az a pillanat, amikor a szervezetem valami erősebbre vágyott az ásványvíznél. Csupán egy baj van a rég nem látott barátokkal: olyan dolgokat hoz felszínre a velük való beszélgetés amivel az ember nap mint nap kínlódik, hogy elnyomja. De talán a viszontlátás örömébe ennyi üröm még belefér. :)
Csabival sokat beszélgettünk a kapcsolatokról, ő úgy gondolja, a blogom alapján, hogy sok mindent tudok róluk. Nos, én pedig azt vallom, aki tudja csinálja, aki nem tudja, tanítja! :) Tény, hogy elméletben mindig erős voltam, bármit be tudtam magolni a suliban, szavaló versenyekre jártam, de sosem sikerült meghódítanom például a kötelet tesi órán vagy mindig az én fából készült hajóm lett a legbénább technikán. Ebből is látszik, hogy a gyakorlat sosem volt az erősségem. :)
Általánosságban arról beszélgettünk, hogy egy problémákkal tarkított kapcsolatban mikor éri el az ember azt a pontot, amikor már nem a másik a legfontosabb, hanem mi saját magunk. Mikor ébredünk rá arra, hogy amiben élünk, az bennünket nem tesz boldoggá? És ha elértük ezt a bizonyos pontot, meg tudjuk-e a hozni a legnehezebb döntést? Ami a mi javunkat szolgája hosszú távon - legalábbis ezt mondja az elmélet. Lemondani arról az emberről örökre aki a világot jelenti nekünk - a nyilvánvaló problémák ellenére is - volt az az döntés amit nekem soha életemben nem sikerült önállóan meghoznom. Szerencsére kétszer is olyan fiút választottam, akik meghozták azt helyettem! :) Pedig ez valahol önzés is, akit szeretünk, azt szabadon kell engednünk, főleg ha azt érezzük, hogy menni akar. Tiszteletben kell tartanunk a másik döntését, ahogy a másik is tisztelni fogja ezt a döntést, ha mi hozzuk meg előbb. De küzdhetünk a gondokkal napi szinten és túráztathatjuk magunkat évekig, üldözhetjük a másikat Szerbiába vagy utána mehetünk a világ bármely részére, ha ez az érzés nem kölcsönös, a kapcsolat pusztán egy soha véget nem érő küzdelem - a másik szerelméért, szeretetéért, a helyért az életében. És ez is olyan mint egy bajnoki döntő: csak egy győztes lehet.
Ahogy ott nevetgéltünk és ugrattuk egymást hajnalig a fiúkkal, rájöttem, hogy valóban mindannyian mások vagyunk, más élet szakaszban és más-más problémák nehezítik a napjainkat. Egyben viszont nagyon is hasonlítottunk: jól éreztük magunkat , vidámak voltunk, jó volt ennyi idő után újra találkozni és jó volt egy estére mindenről megfeledkezni!
Azért szeretem a Húsvétot, mert a város igazi nyüzsgő méhkassá változik. Pár napra mindenki hazalátogat külföldről, régi barátok találkoznak, családok gyűlnek össze. Viszont amit még ennél is jobban szeretek az az, hogy ha mindezt megunom, van hová elmenekülnöm, ahol szintén legalább ilyen jó, vagy jobb: vár a család, várnak a legrégebbi barátok, a házi füstölt sonka (amiből idén csak boltira futotta, látszik, hogy már a vidék sem a régi). :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése