Cipők, zene, evőpálcikák és sokan mások

Kedves Naplóm!

Ha menni kell, hát menni kell - tartja a jól ismert mondás. Történetesen nálam ez az elmúlt héten háromszor is előfordult. Először akkor éreztem erre erős késztetést, amikor a barátnőm azzal hívott fel, hogy a Högl Outletban leárazás van (ez az előbbi két szó egy mondatban egy drága cipőmárkával párosulva zene egy női fülnek), így hát azonnal autóba pattantunk és meg sem álltunk Biatorbágyig, hogy feltérképezzük a terepet. Aki ilyenkor igazán ügyes, az nem távozik üres kézzel, mondván, lesz tél jövőre is jó lesz még az a fekete, lakk hótaposó...:)

Carrie Bradshaw szerint, amíg érzelmileg nem stabilizálódsz, kerüld az áruházakat! Az a baj, hogy mint egy drogos, vágyom arra a másfél-két órányi boldogságra amit egy új pár cipő megvásárlása okoz. Mivel Bella általában kivégez egyet-kettőt, még jó indokom is van arra, hogy újat vegyek, a gond csak az, hogy én két szétrágott pár helyére legalább nyolcat újítottam be az elmúlt két hónapban (vagy 9-et)?...De az barátok között is legalább 16 órányi színtiszta öröm! :) Az egyetlen probléma, hogy a cipőim lassan kinőnek a lakásból és rájöttem, hogy a közel 100 párnak csináltatnom kell egy új szekrényt. Egyébként annál nincs fantasztikusabb érzés amikor a nagy pakolásban találok egy olyat, amely még soha vagy csak egyszer volt a lábamon, az ilyet átalában újnak titulálom és rettenetesen feldob a dolog!
Az asztalos -akit megbíztam a munkával és kijött felmérni a terepet- furcsa arckifejezésén láttam, hogy nem igazán érti a felhalmozott hatalmas cipőmennyiséget, próbáltam utalni neki arra, hogy sok érzelmi válságon mentem át az elmúlt években...Bár itt meg az összefüggést nem értette a két dolog között, úgyhogy feladtam és hagytam inkább méricskélni! :)

De például van olyan este is, amikor a Művészetek Palotájába ellátogat egy világhírű jazz énekesnő, aki a new yorki klubok egyik ismert sztárja és történetesen egy Jazz Caliente Trioval illetve az én barátnőm férjével, egy kiváló hazai zeneszerzővel lép színpadra Budapesten. Na ez volt az a bizonyos második alkalom, amikor mindannyian felvettük a legszebb ruhánkat és azonnal taxiba pattantunk, hogy a MÜPA színpadán meghallgathassuk Eliane Amherd zseniális előadását a Jazz Caliente Trioval és a Rátonyi-Csepregi Duóval kiegészülve. Igazi csemege volt ez a hazai jazz szerelmeseinek és külön imádtam, hogy Eliane nemcsak csodálatos hangjával kápráztatott el minket, de a gitáron is brillírozott.

Én a zenével is úgy vagyok, mint a kutyával. Lehet élni nélküle, csak nem érdemes. Ahogy ott ültem a második sorban, a barátaimmal körülvéve, magával ragadott a jazz hangulata. Azt képzeltem, hogy egy füstös (amióta egészségügyi okokból kénytelen voltam végleg megválni a cigarettától, erős nosztalgiával tekintek Szerbiára és minden egyéb országra, ahol még rá lehet gyújtani az éttermekben és klubokban), new york-i pinceklubban ülök és egy pohár ital társaságában hallgatom Eliane-t. Nagyon szeretnék egyszer eljutni egy ilyen helyre, úgyhogy ha egyszer elkészítem a bakancslistámat, ez biztosan előkelő helyet kap majd rajta. Sokak szerint a zene nagy hatást gyakorol a lélekre és a szellemre egyaránt, kimozdít a lehangoltságból, elűzi a stresszt és orvosolja a a koncentrációs vagy alvászavarokat. A tudományos hatását nem tudtam magamon kellően megítélni, de ahogy a zene behatolt az ereimbe és ahogy lassan a vénáimban kezdtem érezni a lüktetését, hosszú idő óta először éreztem, hogy élek! :)

Ami nem öl meg, az megerősít, mondta egyszer egy bölcs ember, akit most nem tudnék megnevezni, csak azt tudom, hogy én legutóbb Kanye West-től hallottam.
A harmadik alkalom, amikor nem mondhattam nemet egy meghívásra, az új területi-értékesítési igazgatómtól érkezett. Az Hublot magyarországi régiójának új vezetője bemutatkozni jött Budapestre illetve, hogy megnézze az üzleteket és találkozzon a disztribútorokkal. Az elmúlt napok összefüggései és a jelenlegi helyzetemből adódóan gyakorlatilag már meg sem lepődtem azon, hogy az új főnököm történetesen spanyol (és természetesen sportoló volt nehogy kimaradjon a leírásból)! Vele kapcsolatban, első látásra minden sztereotípia beigazolódott, amit a spanyol férfiakról mostanáig sikerült kiderítenem: természetesen megőrül a magyar nőkért, sőt élete legnagyobb szerelme is magyar volt (na tessék) így természetesen azt a lehetőséget sem mulasztotta el, hogy aznap estére meghívjon vacsorázni. Úgyhogy azt tettem, amit ilyenkor minden állását kicsit is védelmező nő tett volna. Elfogadtam a meghívást.

A rengeteg előítélet ellenére, amivel igencsak felvérteztem magam az utóbbi időben, nagyon pozitívan csalódtam. Éjfélkor gyakorlatilag ott találtam magam 4 óra beszélgetés és eszméletlen mennyiségű sushi után Budapest szívében, a város egyik legdrágább éttermében, Andy Vajnával a szomszéd asztalnál és az új főnökömmel, akivel megszakértettük a világ és a szerelem nagy dolgait (milyen meglepő, órákról nem túl sok szó esett). Mesélt a nagy szerelméről, arról a magyar nőről akinél jobban nem szeretett senkit életében, mesélt arról, hogy ismerte meg a feleségét, hogy kérte meg a kezét, beszélt a kislányáról és hogy milyen érzés volt kilenc év után újra landolni ebben a városban, ahol annyi szívfájdalom érte a múltban. Jól tudtam miről beszél, ezt az érzést én is jól ismertem. Furcsa volt egy vadidegen szájából ennyi személyes dolgot hallgatni és az is, hogy ő is kíváncsi volt az én életemre. Megszoktam már, hogy nekem hamar megnyílnak az emberek, mert valamiért szimpatikusnak és megbízhatónak tartanak, de meglepő volt számomra, hogy én is éreztem magamban elég önbizalmat és erőt ahhoz, hogy megosszam egy idegennel mindazt, ami mostanában foglalkoztatott.
Már észrevettem, hogy akik értékesítéssel foglalkoznak, sokkal jobban ismerik embertársaikat, mint mások. Pár órás elbeszélésből szinte tökéletes jellemképet tudnak adni a másik emberről, tudják, hogy bánjanak vele, mit mondjanak neki, stb. Ez nagyon nagy kincs és csak abból válik igazán jó értékesítő, akinek veleszületett képessége van erre. Az volt szimpatikus a főnökömben, hogy nem akarta megmondani a frankót, vagy vigasztalni, hogy minden jóra fordul, mert ugye ezt senki sem tudhatja előre. Csak egyet kérdezett tőlem miután a mozaik kockákból nagyjából összerakta a történetemet: " és mikor bocsátasz végre meg magadnak?" Tessék, ott voltam kiismerve, "kiterítve" a Nobuban én is, akárcsak szegény lazac a konyhán pár méterrel arrébb. A szemébe néztem és azt kívántam, hogy bárcsak az idei évre tervezett értékesítési stratégiámról kérdezett volna. Mivel nem tudtam a kérdésére a választ, inkább hallgattam és kanalaztam tovább a miso levest. :)
Megköszönve a vacsorát később becsatlakoztam a barátnőimhez a pesti éjszakába, hogy megnézzem, mi jut manapság azoknak, akik már megbocsátottak maguknak. A helyzet elég hervasztó volt. Ahogy elnéztem a szomszéd asztalnál az ország első számú kézilabda sztárját, Nagy Lacit, elgondolkodtam, hogy mennyire különböző motivációs tényezők rángatnak le két embert ugyanazon bárba, ugyanazon este...És míg ő tökéletesen boldognak látszott a mi helyünkön, a BOB-ban aznap este, eszembe jutott, hogy én az ő régi törzshelyén voltam utoljára boldog.

Valentin nap Bellával

Kedves Naplóm!



Ha már egyszer rászántam magam arra, hogy valahogy rendet teszek az életemben, a pénzügyeimnek is utána kellett néznem, így hát hosszú idő óta először ellátogattam a bankom egyik fiókjába a belvárosban. Egy ilyen látogatás nekem általában felér egy egzotikus utazással, ugyanis a nagyrészét nem értem annak a nyelvnek amit ilyen helyen beszélnek az emberek. A pénzügy világa meglehetősen távol került tőlem az üzleti főiskolán, mivel olyan hamar orientálódtam a marketing felé, amilyen hamar csak módom nyílt rá. Ezért csak ültem és okosan néztem az előttem ülő hölgyre, aki sorolta a befektetéseket, lekötéseket és a számomra teljesen idegen pénzügyi tranzakciókat. Már épp elég nyomorúságosnak éreztem magam amikor a jövőbeli (értsd 6-10 év) terveimről meg a gyerekeim számáról érdeklődött illetve nem túl magabiztosan besorolt a 35 év alatti korcsoportba (idézem: "Ön még nincs 35...igaz?")... de a kegyelemdöfést a legújabb befektetési ajánlattal vitte be, amikor is elkezdte lelkesen ecsetelni, hogy az első 2000 (vagy valami hasonló számú) új ügyfél aki megköti, dedikált vízilabdát kap ajándékba (touche!)...Ez volt az első szó, amit ismertem a mondandójából, túl jól ismertem. Valószínűleg megérezte, hogy rossz ajtón kopogtat, ugyanis amikor ráemeltem az "ugyemostcsakviccelsz" tekintetemet (elég rémisztő, komolyan), azonnal befejezte a mondókáját. Miután realizáltam, hogy többé már itt sem vagyok biztonságban, úgy döntöttem, hogy erre a nagy horderejű döntésre még nem vagyok felkészülve. Itt a jövő éveimről, terveimről kellett volna nyilatkoznom nekem viszont még arról sem volt még lövésem sem, hogy jövő héten hol leszek. Ígyhát elnézést kértem, megköszöntem szépen a tájékoztatást, elbúcsúztam és megígértem, hogy visszajövök ha átrágtam magam az ajánlatokon. Tulajdonképpen fogalmam sem volt milyen befektetést válasszak, csak egyet tudtam biztosan: hogy nem akarok dedikált vízilabdát!

Miután elindult a napom, több dolog is realizálódott bennem egyszerre: lemondott a pápa és idén is elkövetkezett a Hallmark, a virágárusok, a fehérneműkereskedők és a csokiboltosok ünnepe, a Valentin nap (ha foglalkoztatnának a konspirációs elméletek, még akár párhuzamot is vonhatnék közöttük :)). Félreértés ne essék, semmi gondom a szerelmesek ünnepével, kifejezetten aranyos és szórakoztató városszerte virággal rohangáló és édességboltban sorbanálló pasikat látni, de a rádiós kívánságműsorok repertoárja a Bryan Adams: Please forgive me, Mariah Carey: Can't live és ehhez hasonló számokkal még egy jóval erősebb idegzetű szinglinél is kiverte volna a biztosítékot! Egyáltalán, miért kér valaki ilyen síron túli, szakítós-gyanús számot a szerelem ünnepén?! Mindenkinek vidám dalokkal kellene megörvendeztetni a másikat, nem?! A szerelem olyan vidám dolog, vagy rosszul emlékszem (mármint a normális, amikor mindkét fél ugyanazt érzi)? Furcsák az emberek, néha nem értem őket...

Szóval miért nem hat meg február 14? Nagyjából azért amiért a Szilvesztert sem bulizással töltöm általában: nem szeretem, ha valamit rám akarnak erőltetni. Idegesít a tudat, hogy arra kényszerítenek, hogy tegyek úgy ahogy mások azon a napon, mert az nekem jó. De miért? Nekem más elképzeléseim vannak a szerelem kifejezéséről. Nekem sosem kellett ahhoz hónap forduló, évforduló, névnap, születésnap vagy Valentin nap, hogy meglepjem azt, akit szeretek. Egy vacsorával, egy szexi fehérneművel vagy egy aprósággal mindig szívesen kedveskedtem. Szerintem az egésznek pont az a lényege, ha épp meglátsz valamit, amiről Ő jut eszedbe és szerinted örülne neki, akkor miért ne tegyük boldoggá a másikat azzal a kis valamivel, még ha nincs is semmiféle alkalom az ajándékozásra?! Csak úgy...


 
Egyébként idén találtam valamit, ami kifejezetten szórakoztat a Valentin napban, a mémek sokaságát, amik ellepték az internetet ezen a csodás ünnepen. Csak egy gyöngyszemet emelnék ki:

Egyébként az a véleményem, akinek kutyája van, az sosincs egyedül, ő biztos lehet abban, hogy valaki egészen biztosan szereti. És nemcsak Valentin napon... Az igaz, hogy a napi aktuálpolitikai helyzetet nem tudjuk megbeszélni házi kedvencünkkel, viszont sokszor több szeretetet tudnak adni ezek a kis lények, mint a minket körülvevő embertársaink. Bella kutyusom holnap ünnepli 1 éves születésnapját ígyhát úgy döntöttem, idén ő lesz az én kis Valentinom. A sok ínyencségen túl megleptem egy sípoló gumicsirkével is, mivel a hatalmas játékrepertoárjából kizárólag egy teniszlabda érdekli, amit még nyáron kapott. Sehová sem megy nélküle (és még mondja valaki, hogy a kutyák nem hasonlítanak a gazdájukra)...

Bellát 4 hetesen láttam meg egy Tolna megyei kis faluban, Faddon, egy hobbitenyésztő udvarán. 7 hetes volt, amikor elmentem érte és elkezdődött a közös életünk. Úgy gondolom, minden ember életében óriási dolog az első kutya. Én tavaly értem meg arra, hogy úgy éreztem, magamra tudom vállalni ezt a hatalmas felelősséget. És mostanáig nem is tudatosult bennem, hogy életem egyik legjobb döntését hoztam aznap. Nem túlzás, hogy teljesen megváltoztatta az életemet, nagyon sok örömöt hozott és ez azóta is töretlen. Így visszatekintve pedig valóban azt látom, hogy én neveltem fel, hozzám ragaszkodik, engem szeret és követ bármerre megyek, minden új helyzethez kiválóan alkalmazkodik. Kislány korom óta német dogot szerettem volna, mert a legemberközpontúbb és egyik leghűségesebb kutyafajta a világon. Egy óriási mackó, aki imádja a gyerekeket, békés, nyugodt, de egyúttal nagyon kell rá vigyázni, mert kellő odafigyelés hiányában komoly egészségügyi problémái adódhatnak.

Bellus vagy Belluska a beceneve (apukámnak csak Béla vagy Béci, látszik, hogy nem a Twilight-on szocializálódott, egyébként az olasz "szép" szó miatt kapta a nevét és nem Kristen "vámpírakaroklenniBella" Stewart után).  Néhány képben bemutatom, hogy lett az én "kis" Bellámból ma már nagy Bella, aki 2 hét múlva iskolás lesz és a Tükör módszer segítségével ( bővebben róla itt: http://tukormodszer.hu) végre elsajátítja a kultúrált és felnőtt viselkedést, hogy ne mindenki szegény gazdáján röhögjön, akit a 60 kilós kutya kénye-kedve szerint vonszol nap mint nap utcáról utcára. :)

A Babi Néni Beach House (BNBH), a nyári rezidenciánk medencéjénél:

 "Morning Show" by Bellus (3 hónaposan):

 Nagyon sokat sétáltunk tavaly nyáron esténként a Margit-szigeten (itt már 6 hónapos):

Hajós Alfréd uszodánál leskelődik ( 8 hónapos):

 Bellus élete első fagyijával (9 hónaposan):

 Bella 11 hónaposan, amikor a rosszkedvű gazdit próbálja vasárnap reggel kiugatni az ágyból:

A dogok egyik legkényesebb testrésze a szemük, hajlamos begyulladni, a túlzottan lelógó szemeiket pedig gyakran plasztikázni kell. Bellusnak is volt egy porcleválása, de a szemész és az állatorvos folyton figyeli, hogy minden rendben legyen vele. Itt éppen az altatásból ébred a műtét után:

Itt pedig már otthon lábadozik:

És végül, ezek vagyunk mi, 2013-ban, a születésnapja előtt pár nappal, amikor a Normafán az mondja az anyuka a kisfiának, hogy "nézd kisfiam, a nagy kutya elhozta a nénit sétálni"! :)

Csak egy pár képet mutattam meg a több száz közül az elmúlt nagyszerű évből Bellával. Remélem nagyon sok közös év vár még rám és leghűségesebb társamra! :) Boldog születésnapot Bellus!

Karma, baby!

Kedves Naplóm!

Karma: szankrit szó, jelentése cselekedni, aktiválni. Egyik legjobb barátom, a Google szerint nem más, mint ok-okozat, pontosabban az ok és okozat viszonya, kölcsönhatása. A karma törvénye szerint minden cselekedetünk egy annak megfelelő következménnyel jár, illetve minden, ami történik a világban, az maga egy következmény, vagyis valamilyen oknak az okozata.

Észrevettem, ha valami tragédia történik az életünkben, szívesen hivatkozunk a karmánkra. A buddhizmus szerint ugyanis csupán a test halandó, a lélek halhatatlan és magunkkal hordozzuk előző inkarnációinkból a beteljesületlen szerelmeket, a le nem küzdött problémákat és a bűnöket is. Tényleg igaz lenne az, hogy előző életünkben vagy életeinkben elkövetett bűneinkért ebben az életünkben kell fizetnünk?

Ha a pasid vagy az orvosod azzal hív fel, hogy "beszélnünk kell" már tudod, hogy baj van. Amikor három hónappal ezelőtt egy rutin kivizsgálás után az orvosom felhívott, hogy a már akkor is parádés mederben csordogáló életemet bearanyozza egy újabb "remek" hírrel, biztosra vettem, hogy előző életemben kiírtottam egy teljes afrikai falut, de minimum rabszolgatartó voltam, vagy háborús bűnös! lyenkor az embernél fellép a szelektív hallás és az orvos mondataiból csupán olyan szavakat vesz ki, hogy vírus, műtét, csonkolás és hasonlókat(függetlenül attól, hogy vannak a mondatban tagadószavak is, illetve ha leguglizol bármilyen  tünetet előbb vagy utóbb úgyis a rák jön ki tehát teljesen mindegy).

Néhány kósza beteglátogatást leszámítva sohasem voltam még köszönőviszonyban sem a magyar egészségüggyel vagy annak intézményeivel. Legutoljára műtőt belülről a Vészhelyzet című sorozatban láttam. Még rendelkezem az összes mandulával, vakbéllel, lengőbordával, foggal (utóbbiból többel is mint feltétlenül szükséges lenne), így meglehetősen hideg zuhanyként ért a hír, hogy nem biztos, hogy ebben a felállásban kezdem az új évet. Mivel a szüleimet nagyon lekötötte a beteg nagymamám ápolása, akinek az állapota válságosra fordult, úgy éreztem nem lenne igazságos karácsonykor még az én gondjaimmal is traktálnom a családot. Azt hiszem kellő összehasonlítási alap birtokában állíthatom, hogy ez volt eddig a legnehezebb karácsonyom. De mint szerencsére az elmúlt években mindig, néhány jó baráttal ezt is megbeszélhettem.

A buddhisták az mondják, amikor rossz dolgok történnek velünk üdvözölnünk kell őket a múltban felhalmozott rossz karma beéréseként és kimerüléseként. Egyből eszember jutott, mit mondana erre Tard barátom. :)

Egyszer valakitől azt hallottam, hogy több terhet úgy sem raknak ránk, mint amennyit elbírunk. A dolog nem olyan vészes persze, egyszerűen csak be kellett látnom, hogy már nem vagyok tinédzser, így golyóálló sem, 28 évig a szervezetem megkímélt minden rossztól, pedig ha azt veszem, nem bántam vele mindig kesztyűs kézzel...:) Eljött az idő, hogy most én vigyázzak rá egy kicsit jobban és maximum megköszönhetem neki, hogy diszkrét jelet adott..De tudom, hogy azzal, hogy végleg abbahagytam a dohányzást és a testmozgást még rendszeresebbé tettem, még csak egy apró lépést tettem a végső cél irányába. Ezért elkezdtem tanulmányozni modern világunk egyik legfontosabb veszélyforrását, a stresszt.

Mindig érdekelt a pszichológia, ehhez a bejegyzéshez végeztem némi kutatást a témában (előre is elnézést ha túl szárazra sikerült, de úgy éreztem csak így foghatom meg igazán a lényeget), ehhez pedig kölcsönkértem a barátnőm pszichológia tankönyvét, nehogy valaki azt higgye, magamtól így "megmondom a frankót". (Bár nem tagadom, volt egy jó tanárom...)
Rita L. Atkinson és szerzőtársai szerint számtalan esemény okoz stresszt. Néhány közülük nagy számú embert érint - ilyenek a háborúk, a földrengések, árvizek, stb. Más típusúak az egyén életének nagyobb fordulatai: költözés, állásváltoztatás, szakítás, komoly betegség, stb. Mindennapi bosszúságaink is stresszorként hathatnak: forgalmi dugóba kerülünk, lekésünk egy tárgyalást, stb.

Holmes és Rahe (1967) az életesemények hatásának felmérése céljából kidolgozták az életesemények skáláját. A házasságot vették alapul, ez kapott 50 pontot és minden tényezőt aszerint vizsgáltak, hogy több vagy kevesebb stresszel jár-e, mint a házasság. Ezen a skálán a válás vagy más néven szakítás a második (bár erről a tábláról valamiért lemaradt, az eredeti angol verzióban a 4. helyen a börtön áll, ami azért elgondolkodtató :)), míg a sérülés és betegség a 5. helyet foglalja el. A szerzőpáros szerint minden olyan esemény, amely jelentős mértékű alkalmazkodást kíván, stresszkeltőnek tekinthető (lefordítom a sport nyelvére: ezen a meccsen az a nyerő, aki azonos idő alatt kevesebb pontot ér el:)).

A fenti táblázat is azt mutatja, a legjobban az visel meg bennünket (vagy tudományosabban fogalmazva, ahhoz a helyzethez nehezebb alkalmazkodnunk), ha elveszítünk valakit. Legyen az a házastársunk, vagy valaki aki hosszú idő óta nagyon sok kötelékkel kötődött hozzánk és a részünkké vált. Rájöttem, hogy válthatunk életmódot, ehetünk több zöldséget és gyümölcsöt, ihatunk naponta 3 liter vizet, a lelki folyamatokat és a lelki sebeket nem tudjuk gyorsabban gyógyítani. Nagy közhely, de az idő tényleg segít, bár van ami az idő múlásával sem tűnik el végleg, mert szükséges ahhoz, hogy azzá váljunk, akik most vagyunk.

Az egészség az ember testi, lelki és szociális jólétét jelenti együttesen, nem csupán betegség vagy fogyatékosság hiányát. Ha a lelkünk nincs rendben, szinte lehetetlen, hogy a fizikai erőnlétünk kifogástalan legyen. Egy valamit megtanultam ebben a 28 évben: csak akkor tehetjük helyre a belső dolgainkat és lehet béke a lelkünkben, ha őszinték vagyunk a környezetünkhöz, de legfőképpen magunkhoz és mindig kimondjuk ami bánt, hogy ne őröljenek fel belülről a negatív gondolatok és energiák. Én mindig próbáltam nem becsapni magam, hanem szembenézni a múltbéli hibáimmal, kudarcaimmal, nem áltattam magam, csak próbáltam őszintén válaszolni a felmerülő kérdésekre és beismerni a tévedéseimet magam és a környezetem felé. Sokféle egyéb módja is van annak, hogyan adjuk ki magunkból a stressz okozta feszültséget: van aki zenével, tánccal, van aki testmozgással vagy éppen kutyasétáltatással, de néha egész jól tud esni egy üvöltés a hegyről. :)

És ha valóban létezik karma, legalább biztosak lehetünk abban, hogy idővel mindenki azt kapja, amit érdemel..valamelyik életében legalábbis biztosan! :)

U.I. És a végére valami, ami mostanában megtetszett: