Vodka Szódával

Kedves Naplóm!

Miután a világnak nem lett vége, szépen lassan magunk mögött hagyjuk ezt az évet is. Eljött a fogadalmak ideje: leszokom a cigiről, lefogyok 5 kilót, mostantól rendesen edzek, minden vasárnap elviszem suliba a kutyát, nem facebook-ozom annyit és így tovább..Az első perctől kezdve ódzkodtam attól, hogy leüljek átgondolni ezt az évemet, inkább úgy döntöttem, hogy csendesen várom a következőt, bár nehezen tudtam elképzelni robbanásszerű változást jövő hét keddtől! :)
Elvesztettem a legjobb barátomat, a szerelmemet, a lelki társamat..és ha ez önmagában nem lett volna még elég, még egy levélben el is kellett búcsúznom tőle. Miután megírtam, leültem egy kicsit Bellához a szőnyegre és csak néztem magam elé. Próbáltam felállni, de nem ment...úgyhogy maradtam. Olyan fáradtságot éreztem, mint még soha. Nem testi fáradság volt ez, inkább érzelmi...az egész évem a küzdelemről szólt és szinte minden erőmet felemésztette. 2 órával később végre sikerült feltápászkodnom a padlóról de úgy éreztem ha otthon maradok megfulladok, úgyhogy a barátnőmmel elhatároztuk, hogy elmegyünk inni. Merthát mit is csináljon az ember lánya karácsony második napján?!
Csak az igazán elvetemültek mennek kocsmatúrára december 26-án este, így volt ezzel egy barátunk, Peti is, aki mindenképpen kérte tőlem, hogy maradhasson inkognitoban. De persze már akkor ő is tudta, hogy a következő bejegyzés aktív szereplője lesz. :) Néhány huszonéves meg is jegyezte neki, milyen szerencsés, hogy két ilyen jó nővel van dolga így karácsonykor (mi ezt a bókot karácsonyi ajándéknak tekintettük)! :) Ígyhát hárman belevetettük magunkat a dübörgő éjszakába, ahol konkrétan kb. 3 hely volt nyitva. Úgy látszik a karácsony szelleme még egy ilyen kozmopolita nagyvárost is elér...
A Szóda nevezetű tagintézményben kötöttünk ki és néhány ital mellett próbáltuk megszakérteni a világ (és a szerelem) nagy dolgait. Két vodka után egyszerűen csodálatosnak találtam, hogy az egyik kedvenc magyar színészem, Nagy Ervin a szomszéd asztalnál iszogat, miután én pont délután láttam őt a TV-ben egy sorozatban. Négy után pedig már egyszerűen mindenkit csodálatosnak találtam! :)

A bizonytalanságról beszélgettünk...sokan abban a tudatban szeretnek élni, hogy amit nem tudnak, az nem fáj nekik. Sokan elviselik a biztos bizonytalanságot az igazság ellenében, ami sokszor fájdalmas és magányos tud lenni. Én is ilyen voltam. Úgy véltem, ha nem nézek szembe az igazsággal, és hitegetem magam, hogy minden jóra fordul, talán valami csoda folytán tényleg pozitív irányt vesz az életem, a kapcsolatom vagy akármi. Pedig csupán arról volt szó, hogy tologattam a döntéseket és a fájdalmat, amivel később így is, úgy is számolnom kellett. Ugyanakkor nem én lettem volna, ha nem megyek el a végsőkig, ha nem teszek meg mindent..ezt akkor fogadtam meg, amikor a nagynéném halálos ágyánál láttam a régi szerelmét, egy 70 éves férfit zokogni, amiért annak idején nem vette el feleségül őt. Egy embert láttam, akinek egy rossz döntés nyomta a vállát hosszú évtizedek óta és ennek a súlyába szépen lassan beleroppant. Bár egyszer megnősült, hamar el is vált, nincsenek sem gyerekei, sem rokonai és egyedül hagyja majd itt az árnyékvilágot, nem marad utána semmi.
Amikor láttam ennek az embernek a tragédiáját megelevendeni a szemem előtt, elhatároztam, hogy soha nem futok el, ha nehézséggel találom szemben magam és akit szeretek, azért addig fogok küzdeni, ameddig az erőm engedi. Mindig olyan társat akartam magam mellé, akivel teljesen egyértelmű, hogy együtt vagyunk, de ha bármilyen nehézség merülne fel a kapcsolatunk során, az is magától értetődik, hogy együtt oldjuk majd meg azt. Ugyanakkor azt is megfogadtam egy régebbi kapcsolatom után, hogy nem hagyom magam bizonytalanságban tartani, és inkább szembe nézek a fájó igazsággal, minthogy azt a szégyent kelljen átélnem, hogy valaki rajtam gondolkodjon....Én nem gondolom azt, hogy egy opció lennék, hogy kell vagy nem, vagy hogy olyan indokkal legyen mellettem valaki, hogy hát "valakit úgyis el kell venni feleségül"..

Az egyik legjobb barátom, a lengyel Marek szerint: "when there is doubt, there is no doubt." Van aki évekig él egy kapcsolat börtönében, miközben bizonytalan annak jövőjét illetően, de ha szakít akkor is nap mint nap azon vívódik, hogy vajon jó döntést hozott-e. Pedig a válasz egyszerű: ahol kétség van, ott nincs kétség..
Ha nem is teszek semmilyen konkrét fogadalmat 2013-ra, azt biztosan megígértem magamnak, hogy a jövőben olyan emberekre fordítom majd az energiáimat, akikről tudom, hogy számukra én vagyok a fontos, mert nem mindegy, hogy Téged akarnak, vagy csak beérik Veled.....

Világvége vagy amit akartok

Kedves Naplóm!

Mostanában minden figyelem szegény, rég elfeledett maják felé fordult, akik állítólag megjósolták a világvégét. A 2012. december 21.-ei világvégére utaló nyomokat felfedeztek már a tudósok Nostradamus jóslataiban valamint PSY Gangnam Style című klipjében is, szóval ennek fele sem tréfa most már! Őszíntén megvallom én ma még elkezdtem Hemingway egyik könyvét (igaz, hogy csak 250 oldal) és tartós tej is van még a hűtőben, talán meggondolatlanság, de én vállalom... :)

Ha mégis bekövetkezne az elkerülhetetlen, úgy érzem fel lennék rá készülve, hiszen Hollywood évtizedek óta bombáz minket világvége sztorikkal. Gondoljunk csak a Holnapután című filmre, az Armageddonra vagy éppen a Legenda vagyok című eposzra. Tulajdonképpen mi is érhet minket annyira váratlanul amit eddig a sztárgyár forgatókönyvei nem prezentáltak? Jó, mondjuk az említett filmek hatására biztosan jobban feltalálnám magam ilyen helyzetben New Yorkban, mondjuk vagy bárhol az Egyesült Államokban. De vegyük sorra milyen hasznos információkkal gazdagodtunk az amerikai sikersorozatok által amelyek a hasznunkra lehetnek holnaptól akár itthon is:

1.  MacGywer óta tudjuk hogyan kell műtrágyából, gumiból egy teflon serpenyő és egy szál gyufa segítségével bombát készíteni.
2. Mitch Buchannon sok hasznos gyakorlati fogással gazdagította elméleti tudásunkat a vízimentés területén a Baywatch-ban.
3. Jockey Ewing a 357 Dallas rész alatt legalább 300-szor mutatta meg, hogy lehet 10 millió dollár segítségével vagy épp a semmiből újjáépíteni a Ewing olajtársaságot.
4. A Lost pedig megtanított bennünket arra, hogyan éljünk túl és pasizzunk be (smink nélkül) egyszerre a dzsungel közepén (lebilincselő).

De ha mégsem találnánk fel magunkat még mindig itt van nekünk Tom Cruise, Will Smith, vagy éppen Bruce Willis! Annyiszor megtették már, biztos nem lenne ellenükre újra megmenteni a világot! :)

Tegnap a társaságban is felvetődött a kérdés: Ha bármit megtehetnénk, mi az amit ebben az utolsó két napban sietve véghez akarnánk vinni? Én mindenféle opcióra számítottam a bungee jumpingtól a bázisugráson át az utcai versenyzésig... Érdekes módon senki sem állt elő még csak hasonlókkal sem..vajon mindenki úgy elégedett az életével ahogy van vagy már nincs olyan amit ne tett volna meg rövid életében?  Vagy egyszerűen csak - én azt hiszem ez vezet közelebb a megoldáshoz - megbékéltünk a sorsunkkal, az életünkkel úgy, ahogy most van. Így 30 felé közeledve (ki-ki már a B oldalon) túlvagyunk már az eszetlen bulizáson (tisztelet a kivételnek), sokan meg is állapodtak, férjhez mentek, megnősültek, csupa olyan ember, aki már döntött, és döntései súlyát vállalja és többé nem változtatná meg azokat. Küzdöttünk kapcsolatok megmentéséért, szerelmekért, jobb jegyekért, egy munkáért, mindig igyekeztünk megtenni mindent. Én legalábbis igen, de azt hiszem a többiek is valahogy így voltak ezzel tegnap..

Hogy őszínte legyek én sem tudtam semmi olyat mondani amit feltétlenül szerettem volna ebben a hátralévő két napban csinálni. Igaz, hogy még sohasem voltam Thaiföldön vagy nem úsztam delfinekkel, de ebben a évben is csináltam olyan dolgokat, amikről azelőtt csak álmodtam ( vagy még azt sem): vettem egy német dog kiskutyát, megkóstoltam az osztrigát, házat béreltem a szerelmemmel a Balatonon, vagy éppen neki szurkolhattam az Olimpián és a világ különböző részein.
Egyet biztosan tudok, hogyha tényleg eljönne holnap a világvége, miután elbúcsúztam a szüleimtől hol, melyik ház teraszán és kivel várnám a legszívesebben...

Tulajdonképpen ha azt vesszük, sokaknak egy szakítás is a világ végét jelenti. A saját, aktuális kis világa végét. Az enyém is még csak pár hete ért véget, és ezek után bizton állíthatom, a maják nem tudnak újat mutatni! :)

RSVP

Kedves Naplóm!

Miközben a szekrény előtt álltam tanácstalanul, az esti bulis öltözékemen töprengve, egy kedves barátom gondolatai jutottak eszembe. Egyszer réges régen még a Romkertben, enyhén illuminált állapotban épp valamiről keseregtem neki (gondolom valami fiú lehetett a dologban, kizárásos alapon, egyébként nem vagyok egy nyafogós típus), amikor felém fordult és azt mondta: "Ildikém, hidd el nekem, minden az, aminek látszik." Ez a mondat azóta is a fejemben cseng és bár több száz könyvet elolvastam az elmúlt 28 évben, egyikben sem találtam olyan nehézsúlyút, ami a Peti mondatával versenyre tudott volna kelni.
Miközben mi nők, a valószínűségszámítás minden lehetséges képletét összeszedve, a kombinatorika összes egyenletét segítségül hívva próbáljuk megfejteni a pasiktól kapott sms-eket, emaileket, leveleket és telefonhívásokat, miközben folyton a sorok mögött próbálunk olvasni, valahogy a vége mindig az lesz, hogy egyszerűen csak a sorok maradnak...és rájövünk, hogy bizony nem volt közöttük semmi. El lehet hinni, hogy azért nem akar egy pasi egy kapcsolatot, mert
a) nehéz anyagi helyzetbe került
b) meghalt a kiskutyája
c) gondok vannak a munkahelyén, családjában
d) egyedül kell lennie, hogy gondolkodhasson stb, stb...
de hogy imádott Kabinosomat idézzem, "ez csak süket duma". Az hiszem, hogy 50 év televíziós és ugyanennyi év kapcsolati tapasztalattal a háta mögött, ő egy elég megbízható forrás. :)
Ha valaki szerelmes Beléd és Veled akar lenni, mindegy, hogy jól főzöl-e vagy a tűzhelyet csak a Media Marktból ismered, mindegy, hogy kék pulóver van-e rajtad vagy sárga, mindegy, hogy szereted-e a kutyákat vagy sem. Egyszerűen nincsenek rossz lépések.
Nem lehet valamit jól vagy rosszul csinálni, nem vállalhatjuk magunkra, hogy igen, biztosan túl gyorsan kezdtem el belakni a konyháját és megijedt, hogy el akarom vetetni magam...Én nem tudok a kanapén körmöt lakkozni és a pasimra várni, hogy étterembe vigyen. Nem így neveltek. Nem ezt láttam otthon sem. És nem azért mert a házas életre treníroznám magam, hanem mert ilyen vagyok. Elhiszem, hogy sokkal több fiút megbolondítanak a tehetetlen, önálló életre teljesen alkalmatlan vagy másszóval életből felmentett cicababák, én is próbáltam olyan lenni, de nem ment.

Gondoljunk csak bele, nem lenne egyszerűbb az életünk, ha tényleg csak azt olvasnánk el, ami le van írva és tényleg csak azt hallanánk ki egy telefonbeszélgetésből ami valóban el is hangzott? Kétségtelenül könnyebb dolgunk lenne. És elmondok még egy titkot: ha egész nap nem hív a srác, az nem azért van, mert lemerült a telefonja...kemény, mi? Igen, az igazsággal az a baj, hogy nagyon fájdalmas olykor. De ha nem ámítjuk magunkat tévképzetekkel és nem gyártunk önfelmentő törvényeket, kétségtelenül kevesebb fájdalomban lesz részünk életünk során. Hiszen azért senki sem hibáztatható, ha nem alakulnak ki benne bizonyos érzelmek egy másik ember iránt, de azért igen, ha áltatja a másikat azzal, hogy mégis. Én hiszem, hogy érdemes hinni a látszatnak, mert tényleg minden az, aminek látszik.

Peti a ma esti buli szervezésénél is ehhez az elvhez ragaszkodott, az RSVP az egyik legjobb koncepció amit a bulizás történelme során kitaláltak itt Magyarországon. Egyszerű és tiszta. A buli vendéglistás, a társaság válogatott és szigorúan 21.00-től tart 02.00-ig, hiszen a résztvevőknek értékes a másnapjuk is! Szeretnének egyet mulatni, de holnap ugyanúgy vár rájuk a munka, így nem maradozhatnak ki reggel 6-ig egy sima hétköznap...

És erről jut eszembe, hogy nekem még mindig nincs mit felvennem...szóval vissza a szekrényhez! :)

Nem katasztrófa, csak karácsony!

Kedves Naplóm!

Visszavonhatatlanul karácsony lett. Már javában üvöltöttek úton-útfélen a karácsonyi slágerek, előkerültek a sötét színű ruhák, minden lány sötét színűre kezdte lakkozni a körmeit, a megjelent a műsorújságban a Reszkessetek betörők! Az edzés tervem szerves részeként nálam is a hólapátolás lett az új kardio-fitness (sikeresen megelőzte a vásárlást). Nálunk a budai hegyekben ilyenkor zord állapotok uralkodnak, ami egyfelől látványra gyönyörű, de a kocsikat napról-napra kivakarni a néha 30 cm-es hóréteg alól nem mindig arat osztatlan sikert sem nálam sem pedig a szomszédaim körében. Ma reggel is megláttam az alsó szomszédomat, Szabit, vehemensen lapátolni a feljárón, gondoltam besegítek neki, szegénynek biztos van elég baja a magyar elsőosztályban az Újpest futballcsapat kapusaként :) Arról nem is beszélve, hogy Bella megőrül a hóért - az én legnagyobb bánatomra - pici életében most látja először és órákig el tudna ugrándozni kint ilyenkor! Hatalmas beleéléssel csúszkál és rohangál benne amikor kiengedem (sajnos ilyenkor a szomszéd gyerekek hóemberei is áldozatul esnek). Titkon reménykedtem benne, hogy fázni fog és többet tespedünk majd a TV előtt kettesben, de ahogy a mellékelt ábra is mutatja, amíg gazdi vagyok sétálnom kell, na nem mintha annyira bánnám, hogy a téli kilóknak nem lesz akkora esélyük megtelepedni! Tehát már csak Belláért is, lapátoltam keményen...

Nálunk is karácsony lett itt az Andrássy úton, egy hatalmas, gyönyörű karácsonyfát állítottak az Opera elé, néhány jótékonysági egylet kis faházaiban pedig teát, kávét és forralt bort kínálnak a turistáknak és az erre járóknak. Egy múlt századból itt ragadt, cilinderbe és fekete szmokingba-fehér sálba öltözött fickó pedig sült gesztenyét árul, aminek az illata körbelengi a magasztos épületet. Amikor épp arra megyek el, és megcsapja az orromat az illat, szép emlékek jutnak eszembe...

A decemberben mindig azt szerettem, hogy olyan üzletek és vendéglátó egységek is kinyitottak vasárnap, amik az év több szakában zárva tartották kapuikat a hét utolsó napján. Így voltam én is a kedvenc reggelizőhelyemmel, a Sarki Fűszeressel. Így hát reggel fogtam magam és hólapátolás után a hónom alá vettem a laptopomat és lementem enni (és írni). A törzshelyekben az a nagyszerű, hogy amikor belépsz az ajtón már odateszik a kedvenc tejeskávédat főni vagy ha esetleg kakaót rendelsz, megkérdezik, hogy valami gond van-e, hogy ma nem a szokásosat kéred..erre mondjuk az én esetemben volt példa az utóbbi pár hétben...Érdekes, amikor az ember életében változás történik, még a szokásos dolgok is sokszor idegennek tűnnek, vagy csak egyszerűen meg akarunk próbálni azokon is változtatni. (Tegnap anyukám is megkérdezte, hogy nem akarom-e visszafesteni a hajam szőkére, az mégiscsak vidámabb szín, hátha feldobna....néha nem értem az őseimet, egészen furcsák tudnak lenni :) Még jó, hogy a kedvenc tejeskávémhoz (mézzel!) a Sarki Fűszeresből még most is ragaszkodom. :) Nemcsak azt imádom itt, hogy bártan be lehet hozni kutyát is télvíz idején, hanem hogy olyan kiszolgálásban részesülsz, ami páratlan manapság (vendéglátós családból jövök, tehát tudom miről beszélek). Ez a kis delikátesz az újlipótvárosiak kis szigete, itt mindenki ismerősként üdvözöl mindenkit és az ott dolgozók is pontosan tudják ki-kicsoda vagy éppen hogy issza a kávéját. Én az idei beiglit is itt rendeltem, a házias énemet kicsit kiraktam az ablakba mostanában, sosem motivált, ha magamnak kellett főznöm és Bella sem a legmegbízhatóbb közönség ilyen téren (miután mindent megeszik ami az útjába kerül). És így egy kicsi gondot anyu válláról is levettem az ünnepi készülődéssel kapcsolatban.
Olyan legendákkal is volt szerencsém sokszor itt beszélgetni és együtt kávézni, mint az olimpiai bajnok vízilabdázó, Dr. Szívós István, a televíziós legenda, Rózsa György és még sorolhatnám. Emlészem arra a januári napra amikor berontottam a Fűszeresbe az eindhoveni vízilabda Európa-bajnokságra szóló jegyeimet lobogtatva. Pista bácsi csak annyit mondott csendesen és bölcsen: "Jó magának, kedvesem!" Igen, Pista bácsinak igaza volt, tényleg jó volt nekem. (A másik kedvenc mondásom tőle egyébként: "Tudja miért választottam én annak idején a vízilabdát, kedvesem? Mert én egy nagyon gyáva ember vagyok!")

Pontosan ismertem a környéket. Minden szegletét. Amikor átnéztem a Szent István park túloldalára, eszembe jutott, hogy ott csupán egy röpke pillanatig lehettem boldog. A közelmúlt történései megértették velem, hogy felégettem az összes hidat, ami átvezetett a parkon..
Korán volt és viszonylag kevesen jöttek még reggelizni. Egyedül voltam, a karácsonyi hangulatban pompázó kis Sarki Fűszeres meghitt magányában...

Szabadság

 

 Kedves Naplóm!

A hétvégén elgondolkodtam azon, mit is jelent a szabadság fogalma. George Michael Freedom című száma óta ikonikus lett a klip és a vele járó életérzés, de mi is a szabdság tulajdonképpen?

 Az értelmező kéziszótár szerint korlátok nélküli állapotot jelent, „amely egy ideális helyzet, amikor egy személy vagy csoport az élet minden egyes területén tetszés szerinti lehetőséggel bír bármivé lenni, bármit megtenni, bármivel rendelkezni, mások ugyanilyen állapotának, illetve a közös környezet fennmaradásának megsértése, lerombolása nélkül.” Erre persze tökéletes példák voltak például a XVIII. században a feudális békjók lerázására irányuló törekvések vagy napjainkban a katalánok 1,5 milliós megmozdulása és népszavazási kezdeményezései az önálló állammá válásra. De egy csoport esetén nem elég egy ember törekvése, hiszen az elnöknek tömegeket kell maga mellé állítania ahhoz, hogy egyáltalán komolyan vegyék a szándékát. Arthur Mas katalán elnöknek például ez a múlt héten nem éppen sikerült, hiszen az előző ciklushoz képest helyet veszített a 135 fős spanyol parlamentben. Mi okozhatta az emberek visszalépését ott ahol egy-egy elszakadáspárti tüntetésen legalább 1,5 millió ember vonul Barcelona utcáira...Politikai elemzők szerint a gazdasági érdekek megkívánnák a szeparációt viszont a nép mégis ragaszkodik ahhoz a fajta biztonsághoz amit Madrid és az állam nyújt számukra.

Egy kapcsolatban pont az ellenkezője igaz: előfordul ugyanis, hogy gazdasági érdek miatt nem akar valaki külön válni a másiktól (legyen az bárminemű materiális ok nem feltétlenül a pénz) de természetesen a biztonság is fontos amit egy másik ember és egy kapcsolat ténye adhat adott esetben. Hibáztatható-e az, aki járt utat nem hagy el a járatlanért és kompromisszumokat köt bizonyos biztonsági tényekzők ellenében? Véleményem szerint nem. A kapcsolatokon túli világ ugyanis könyörtelen. A nők ádáz és kíméletlen küzdelemben igyekeznek megszerezni a partiképest agglegényeket és ebben nem ismernek tréfát. A hétvégén egy új helyre, a BOB-ba látogattunk a lányokkal egy italra (most nagyot akartam mondani, de mivel még a szomszédba is autóval megyek ilyen hidegben, felelősségteljes sofőrként maradtam a limonádénál) és némi beszélgetésre. Ilyenkor teljesen elkalandozik a figyelmem és csak az embereket figyelem, milyen szórakoztatóak, ahogy flörtölnek. A lányokat akik a legelképesztőbb „aligruhákban” billegetik magukat a bárpultnál vagy a srácokat akik úgy néznek végig mindegyiken mintha eléjük tették volna életük legjóképűbb steak-jét a Pampas-ban. Mindig azon tűnődöm ilyenkor, hogy ezt a fajta szabadságot vajon hányan élvezik közülük? Vajon 10-ből hány lány harcol elkeseredetten ezen a húspiacon, hogy végre egy kapcsolat biztos „börtönében” tudhassa magát? Véleményem szerint meglehetősen sokan vannak..

Ugyanakkor én azt gondolom, hogy ha az ember jól csinálja, egy kapcsolatban is maradhat szabad egészséges határokon belül. Hiszen úgysem jó sülve-főve együtt lenni a másik emberrel, néha jót tesz, ha hiányzik a másik, egy kicsit. A kevesebb több, mondják sokan. De itt is meg kell találni azt az egyensúlyt, amivel nem bántod meg a másikat, vagyis nem rombolod le a másik állapotát, ahogy az értelmező szótár fogalmaz, ami szerintem itt a másik bizalmára vonatkozik. És azt bizony a párkapcsolati iskola alsó osztályában is megtanították, hogy a jó kapcsolat alapja a bizalom. De ez egy másik bejegyzés, most nem hiszem, hogy kellően elfogulatlan tudnék lenni ebben a témában.

Van egy harmadik csoportja is a szabadságnak, amikor nem te választod a szabad létet, hanem a másik vagy éppen mások döntése kényszerít bele vagy éppen hajszol bele. Ilyen tulajdonképpen a szakítás is ha nem közös megegyezésen alapul.  Érdekes, hogy ilyenkor nem megkönnyebülést vagy felszabadultságot érzel, hanem tompa ürességet. Nem új utakat, vagy új  embereket keresel (tisztelet persze a bárokban lebzselő kivételnek), hanem puszta megnyugvást. Keresed az utat az elfogadáshoz, a beletörődéshez ami sokszor nagyon nehéz és rögös. Ezt hivatott prezentálni Carrie Bradshaw egyik idézete is:

„I untied myself from Mr. Big, I was free, but there was nothing exquisite about it.”

A szabadsággal az a baj, hogy nem mindenki tud élni vele. Nem mindenki arra használja, amire való. És sokan életük végéig kergetik anélkül, hogy definiálni tudnák a fogalmát vagy tudnák, hogy pontosan mit is keresnek. És van vele még egy probléma is: a szabadág sokszor nagyon magányos dolog – ezt már a Hobo Blues Band is megénekelte és ők már csak tudják! :)