Kedves Naplóm!
Mostanában minden figyelem szegény, rég elfeledett maják felé fordult, akik állítólag megjósolták a világvégét. A 2012. december 21.-ei világvégére utaló nyomokat felfedeztek már a tudósok Nostradamus jóslataiban valamint PSY Gangnam Style című klipjében is, szóval ennek fele sem tréfa most már! Őszíntén megvallom én ma még elkezdtem Hemingway egyik könyvét (igaz, hogy csak 250 oldal) és tartós tej is van még a hűtőben, talán meggondolatlanság, de én vállalom... :)
Ha mégis bekövetkezne az elkerülhetetlen, úgy érzem fel lennék rá készülve, hiszen Hollywood évtizedek óta bombáz minket világvége sztorikkal. Gondoljunk csak a Holnapután című filmre, az Armageddonra vagy éppen a Legenda vagyok című eposzra. Tulajdonképpen mi is érhet minket annyira váratlanul amit eddig a sztárgyár forgatókönyvei nem prezentáltak? Jó, mondjuk az említett filmek hatására biztosan jobban feltalálnám magam ilyen helyzetben New Yorkban, mondjuk vagy bárhol az Egyesült Államokban. De vegyük sorra milyen hasznos információkkal gazdagodtunk az amerikai sikersorozatok által amelyek a hasznunkra lehetnek holnaptól akár itthon is:
1. MacGywer óta tudjuk hogyan kell műtrágyából, gumiból egy teflon serpenyő és egy szál gyufa segítségével bombát készíteni.
2. Mitch Buchannon sok hasznos gyakorlati fogással gazdagította elméleti tudásunkat a vízimentés területén a Baywatch-ban.
3. Jockey Ewing a 357 Dallas rész alatt legalább 300-szor mutatta meg, hogy lehet 10 millió dollár segítségével vagy épp a semmiből újjáépíteni a Ewing olajtársaságot.
4. A Lost pedig megtanított bennünket arra, hogyan éljünk túl és pasizzunk be (smink nélkül) egyszerre a dzsungel közepén (lebilincselő).
De ha mégsem találnánk fel magunkat még mindig itt van nekünk Tom Cruise, Will Smith, vagy éppen Bruce Willis! Annyiszor megtették már, biztos nem lenne ellenükre újra megmenteni a világot! :)
Tegnap a társaságban is felvetődött a kérdés: Ha bármit megtehetnénk, mi az amit ebben az utolsó két napban sietve véghez akarnánk vinni? Én mindenféle opcióra számítottam a bungee jumpingtól a bázisugráson át az utcai versenyzésig... Érdekes módon senki sem állt elő még csak hasonlókkal sem..vajon mindenki úgy elégedett az életével ahogy van vagy már nincs olyan amit ne tett volna meg rövid életében? Vagy egyszerűen csak - én azt hiszem ez vezet közelebb a megoldáshoz - megbékéltünk a sorsunkkal, az életünkkel úgy, ahogy most van. Így 30 felé közeledve (ki-ki már a B oldalon) túlvagyunk már az eszetlen bulizáson (tisztelet a kivételnek), sokan meg is állapodtak, férjhez mentek, megnősültek, csupa olyan ember, aki már döntött, és döntései súlyát vállalja és többé nem változtatná meg azokat. Küzdöttünk kapcsolatok megmentéséért, szerelmekért, jobb jegyekért, egy munkáért, mindig igyekeztünk megtenni mindent. Én legalábbis igen, de azt hiszem a többiek is valahogy így voltak ezzel tegnap..
Hogy őszínte legyek én sem tudtam semmi olyat mondani amit feltétlenül szerettem volna ebben a hátralévő két napban csinálni. Igaz, hogy még sohasem voltam Thaiföldön vagy nem úsztam delfinekkel, de ebben a évben is csináltam olyan dolgokat, amikről azelőtt csak álmodtam ( vagy még azt sem): vettem egy német dog kiskutyát, megkóstoltam az osztrigát, házat béreltem a szerelmemmel a Balatonon, vagy éppen neki szurkolhattam az Olimpián és a világ különböző részein.
Egyet biztosan tudok, hogyha tényleg eljönne holnap a világvége, miután elbúcsúztam a szüleimtől hol, melyik ház teraszán és kivel várnám a legszívesebben...
Tulajdonképpen ha azt vesszük, sokaknak egy szakítás is a világ végét jelenti. A saját, aktuális kis világa végét. Az enyém is még csak pár hete ért véget, és ezek után bizton állíthatom, a maják nem tudnak újat mutatni! :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése