A zöld fény

Kedves Naplóm!

Ahogy az idő villámsebesen haladt el mellettem, szép lassan azon kaptam magam, hogy a múlton elmélkedem. Hol máshol, mint a moziban...

"Will you still love me when I'm no longer young and beautiful??" - teszi fel a nagy kérdést Lana del Rey A nagy Gatsby legújabb feldolgozásának epikus betétdalában. Hogy lehet ilyet kérdezni? Jézusom, normális vagy?! A botox, a hyaluronsav, a metroszexualitás és az örök fiatalság aranykorában? Ahol mindig van szebb, karcsúbb, fiatalabb, sportosabb és nagyobb mellű akire az ember lányát lecserélhetik? Még szép, hogy nem! Ne is álmodj róla!



Habár Lana naivitása egy kicsit életidegennek tűnt a világban, amelyben élek, nekem nagyon tetszett az új Gatsby. Jó, rendben, elismerem, hogy elfogult vagyok Leo DiCaprióval szemben, akit az Aviátor óta korunk egyik legjobb színészének tartok (pedig bevallom, amikor annak idején a Titanic-kal együtt elsüllyedt különösebben nem éreztem, hogy kár lett volna érte), és sokat olvastam a 20-as évek Amerikájáról is, jól ismerem Hemingway és Fitzgerald életét, ebből kifolyólag már epedve vártam, hogy megérkezzen a mozikba a hedonista alkotás legújabb átirata. Bár a film nem kapott különösebben jó kritikákat, a könnycsatornákat erősen birizgáló sztori azért a legszkeptikusabbak száját is sírásra görbítette- ha csak néhány pillanat erejéig is. Napjaink (társ)fogyasztói társadalmában szinte elképzelhetetlennek tűnik, hogy egy fiatal, rossz anyagi körülmények között élő fiú, amilyen Jay Gatsby hosszú éveken keresztül szeret egy lányt, szegény emberként viszont nem kéri meg a kezét, inkább karriert épít, pénzt szerez, hogy aztán megteremtsen egy áloméletet kettőjük számára. Talán azért is hatott rám mélyen Jay Gatsby figurája, mert valahol én is mindig egy olyan emberre vágytam, akinek a szemében csak magamat látom, akinek csak én létezem ezen a világon és senki más. Aki akkor is szeretni fog, amikor már nem leszek szép és fiatal...Na és persze nem utolsó sorban azért is, mert az én volt szerelmeim már csak azért sem vennék meg a szemközti házat, mert valószínűleg már arra sem emlékeznek hol lakom! :) Szomorúan konstatáltam a tényt, hogy a mai világból kihaltak az úriemberek, azok a nagylelkű és családközpontú férfiak, akik szívük hölgyének a csillagokat is lehozzák és itt nem feltétlenül gondolok az anyagi javakra, hanem a figyelemre, a kedvességre, arra, hogy valaki példának okáért kinyissa a kocsi ajtaját egy nőnek. A legjobb barátnőmmel egyszer beszélgettünk erről egyik fiú barátunkkal aki a hasát fogva hahotázott rajtunk, hogy azért ilyen messzire ne menjünk...Minden elvárásnak van határa! Ja tényleg, bocsánat, mindig elfelejtem, hogy manapság a régiből nem az udvarias szokásokat vesszük át hanem a retro disco-t és az őrültebbnél-őrültebb divatirányzatokat.

Rájöttem, hogy talán nem is kihaltak ezek az emberek, csupán alkalmazkodtak a változó világhoz, ahhoz az értékrendhez, amely szerint ma élünk. A legtöbb ember önző lett, egoista, karrierista és nem utolsó sorban hedonista. Az egyéni örömök, elégedettség, boldogság, és a folyamatos izgalom hajszolása olyannyira a társadalomra telepedett, hogy az emberek ha akarnának sem tudnának többé törődni egy másik embertársukkal. Mindenki teljesen el van telve saját önképével és az egyéni jólét mindennél fontosabbá vált. A barátnőimmel többször elmélkedtünk azon, hogy az apáinkhoz hasonló gentleman típusú férfi már a múlté, nekünk nem maradt más mint a napi egy-két ingyenes what's up és viber üzenet (lassan az sms-re is ráüthetjük az old school bélyeget), a mexikói gyorsétterem a Moszkván vagy épp fizethetjük mi a mozit vagy az italunkat a bárban. Már nem értünk jönnek, hanem nekünk kell mennünk a randira, már nincs Margit szigeti séta csak kihűlt, házhoz szállított pizza. Már annak is örülünk, ha meghívnak egy ásványvízre és nem isznak bele mielőtt átnyújtják nekünk (azt hiszitek most viccelek, igaz? Bárcsak...). 

Ahogy a szörnyű és kevésbé borzalmas randik múltbéli képe rémisztgetett, gondolatban visszakanyarodtam a filmhez. Véleményem szerint Jay Gatsby csupán hitt. Hitt a zöld fényben, ami a múltat jelképezte számára. Hitt abban, hogy minden egyes éjjel, amikor kinyújtotta érte a kezét a mólón állva, közelebb került hozzá. És biztos volt benne, hogy egyszer megérintheti. A múlt egyszer visszatér hozzá és minden ott folytatódik, ahol annak idején abbamaradt és minden ami azóta történt, amióta utoljára látta Daisy-t, semmivé lesz. Gatsby idealista volt, azt hitte bármikor visszanyúlhat a múlthoz, újból előveheti és meg nem történtté teheti a sok fájdalmat, a nehézségeket és nem utolsó sorban az időt. Ha így lenne valószínűleg tele lennének az éttermek és presszók jókedvűen kávézgató exekkel, megcsalt feleségekkel, elhagyott gyerekekkel. A szomorú igazság azonban az, hogy sok múltbéli seb csak nagyon sokára vagy épp sosem gyógyul be teljesen. És ahogy múlik az idő, szépen lassan magunk mögött hagyunk szerelmeket, csalódásokat, barátságokat és már nem kergetjük többé azt az ideált, akit kislány korunkban megálmodtunk. Már nem várjuk, hogy Gatsby feltűnjön a szemközti ház ablakában...

A múlton lehet keseregni, lehet bánkódni miatta, lehet magunkat okolni téves döntésekért, elszalasztott lehetőségekért, kihagyott alkalmakért vagy rossz választásokért de rájöttem, hogy nem érdemes sokáig elmerülni benne. A "mi lett volna ha?" kezdetű kérdésekre úgysem tudjuk meg soha a választ, így nem érdemes keresgélni sem azt. És a letűnt korok, idők többé nem térnek vissza, egyszer és mindenkorra le kell számolnunk az ideálokkal és be kell érnünk azzal a realitással, amit most vet elénk a sors. De a múltban pont az a szép, hogy összehasonlítási alapot kínál nekünk, hiszen honnan is tudná az ember lánya, hogy rossz randiba csöppent,  ha nem lettek volna korábban felejthetetlen pillanatai és nem találkozott volna igazi gentleman-ekkel. És szerencsére a jóra mindig könnyebben emlékszünk vissza. :)

De az idő halad és eljött a nyár, a jó idő. Úgyhogy belevágtunk. Belevágtunk új sportokba, új élményekbe, mentünk tovább: ki párkapcsolatban, ki egyedül, van aki 30 éves lett, van akinek a lánya(!) lett 6 éves (és ez a rémisztő nem a Hannibál befejező része:)). Bella fotómodellnek állt, én pedig a Gentleman Magazine meghívásának (micsoda véletlen, igaz?) eleget téve megnéztem mit is tud az új Jaguár F-type.