Álmok útján...

Kedves Naplóm!

Azt hiszem alapvetően álmodozó típus vagyok. Néha idealista, időnként a valóságtól elrugaszkodott, esetenként naiv is. A barátaim gyakran próbálnak visszarángatni a Földre és igyekeznek elhitetni velem, hogy nincs herceg fehér lovon, nincs örök szerelem vagy végzetes találkozás csak emberek vannak, akik döntéseket hoznak és azok súlyával egész életünkben együtt kell élniük. Nincs eleve elrendeltetett vagy megírt szerelmi történet és a házasságok 60%-a válással végződik. És kész. Pont.

Néhány napja hajnali kettőkor az üres Lánchídon sétálva eszembe jutottak ezek a gondolatok. Hangosan felnevettem. Az életem olyan szürreális fordulatot vett, amire még a legmerészebb álmaimban sem számítottam...

Már nem is emlékszem hogy történt, csak arra, hogy állok a Király utcában a Gozsdu udvar előtt néhány baráttal és egyszer csak ott terem előttem és bemutatkozik. A hatalmas kék szemei végigégették a könnycsatornáimat. Úgy éreztem, hogy átlát rajtam de ugyanakkor belém is látott, szinte teljesen megsemmisültem. Ismeretlenül is olyan csodálattal nézett rám, ahogy eddig csak egy valaki egész életemben. Elhúzott a többiektől, leültetett egy külön asztalhoz és leült velem szemben. Mindenre kíváncsi volt, ki vagyok, honnan jöttem, mit szeretek, mire vagyok büszke, egyszóval mi az én történetem (ilyenkor mindig meglepődöm, hogy van akit ez még mindig érdekel vagy hogy van még egyáltalán olyan ember aki nem hallotta:)). Másnap és azután már csak kettesben találkoztunk. Azt mondta, sosem volt nős mert ha egyszer az lesz, élete végéig az marad. Hisz abban, hogy mindenkinek van egy másik fele valahol. Szerinte attól népszerűek manapság a vámpír históriák, mert az örök szerelemről szólnak. Arról, hogy két embernek az örökkévalóság is megadatik, hogy szerethessék egymást az idők végezetéig, amíg világ a világ. Ha nem említettem volna korábban, ő ugyanis vámpír. Vámpír a javából, na meg Hollywood-ból. Csak nem a Twilight-ból, hanem a True Blood-ból. Színész. Játszott a CSI-ban és vannak saját munkái is, mint producer és hamarosan rendezni is fog. Tűzjegy. Vibrál körülötte a levegő. Állandóan nevet, pörög, gesztikulál, játszik. Görög, by the way. A görög Glamour olvasói szerint most épp a legszexibb élő... Az egész lénye megfoghatalan, valami nem evilági. Ha elhinném, hogy a vámpírok tényleg köztünk élnek, azt hinném, azért néz rám így, mert minden csepp véremet meg akarja inni.  Ahogy a szemét figyeltem, észrevettem, hogy folyton változik a színe. Erre azt a magyarázatot adta, hogy azért, mert ha valamiben gyönyörködik, a szemei egyre világosodnak... Arra kért, mutassam meg neki a várost. Igent mondtam, elvégre mi rossz van abban, ha időnként az ember a saját, domesztikált vámpírjával kéz a kézben járja Budapest utcáit?

De hogy is került ő ide? Azt elfelejtettem mondani, hogy azon a bizonyos napon a Gozsdu udvar előtt egy amerikai filmes produkció egyik színészével álldogáltam akivel egy forgatáson találkoztam, mivel egy barátom, Balázs egy amerikai produkciót rendez éppen Budapesten, melyhez a forgatókönyvet is ő írta. Amikor először kimentünk segíteni és statisztálni a filmben, vagy bulizni mentünk a stábbal, még nem sejtettem, hogy Balázzsal együtt én is az álmok útjára léphetek. Balázs inspirálóan hat maga körül mindenkire. Megállás nélkül dolgozik, lételeme a light kóla, az ágyat pedig már csak hírből ismeri. Szinte tapintható az az alázat, szenvedély, amivel élete első, hollywoodi gyermekéhez hozzáér. Ahogy szépen lassan megszületik a "kicsi", először kezei lesznek, majd lábai és filmkockák lassan összeállnak egy egésszé. A sztori remek, a színészek nagyszerűek. Jó kint lenni a forgatáson és csak úgy asszisztálni egy másik ember álmának megvalósulásához. Nézni, ahogy megelevenedik a csoda. Mert elhiszed, hogy Neked is sikerülhet. Mert álmodni kell, muszáj, keményen kell dolgozni érte és alázattal kell hozzáállni még a legnagyobb sikerhez is, különben visszaélünk az ajándékkal, amit kaptunk az élettől. És bár nincs közös jelenetünk, egy filmben szerepelek a vámpírommal. Ennek a kis időnek a lenyomata egy életen át elkísér majd mindkettőnket. Az álmom fennmaradt az utókornak. Az egyik kedvenc monológom, a Micsoda nő című filmben az utolsó pár sor, amikor a narrátor azt mondja: "kövessétek az álmaitokat, itt minden megtörténhet, mert ez itt Hollywood!" Nekem mondod, haver? :)

Ahogy este sétálgattunk a kivilágított Duna korzón, elgondolkodtam az álmokról. Arról, hogy milyen sok vált már valóra az életemben. Mennyi mindent megéltem már, kipróbáltam, mennyi helyen jártam és mennyi fantasztikus embert sodort az utamba az élet. Hirtelen nagyon gazdagnak éreztem magam. A szó hagyományos értelmében persze hiányoztak a koromból is kötelezően adódó "must have"-ek mint például a férj, a család, gyerek meg hasonlók, de talán én ezt az árat fizettem az álmaimért. Azért, hogy valóra váltsam mások álmait is. Vagy talán én más utat kaptam. A barátaim minden nap megkérdezik tőlem, hogyan élem meg azt, amiről az emberek többsége csak fantáziál. Megkérdezik, milyen hatással van mindez az önbizalmamra, ami sosem volt az erős oldalam. Azt gondolják végre elégtételt kaptam az élettől és biztosan nem fáj már, hogy annyian elhagytak vagy mást választottak helyettem, hiszen mit számítanak a volt szerelmek ha az ember lányának lábai előtt egy igazi sztár hever. Egyfelől tudom, hogy igazuk van és tényleg eufórikus érzés az álmok útján járni, gazdagodni életre szóló élményekkel és csak sodródni az árral, elveszni azokban a színváltó szemekben. Másfelől viszont az igazság az, hogy az igazi sztár hamarosan visszamegy oda, ahová az igazi sztárok tartoznak (elvégre azért ez mégsem teljesen a Micsoda nő), én pedig ismét magamra maradok a volt szerelmek, múltbéli döntések kísérteteivel.. De tudod mit? Én úgy döntöttem álmodom tovább....

P.S. Balázs elhozta nekünk Rómát és egy fergeteges forgatást, íme néhány kép a hangulat kedvvéért: