Számomra a legkedvesebb hétköznap mindig a szabadnapom. Nem mintha a notórius munkakerülésemről híresültem volna el, vagy mintha nem az iphone-on lógva intézném egész nap a céges email-ezést, de mégis! Elmehetek úgy edzeni, hogy nem kell sorban állnom a gépeknél, elkerülöm a csúcsot a városi forgalomban és attól sem kell félnem, hogy a kutyafuttatón a nagy tumultusban Bella esetleg rálép egy kisebb kutyára aki azonnal szörnyethal. Szegény Bellus, már a puszta látványával is megrémít néha egy-két gazdit akik hanyatt homlok menekülnek a Szent István parki futtatóról, amikor meglátnak minket. Alapjában véve mi Bellával kuriózumnak számítunk itt, mindig nagy népszerűségnek örvendünk azok körében legalábbis, akik nem menekülnek el, amikor megérkezünk. :)
Ilyenkor mindig elmegyek valamelyik kedvenc helyemre ebédelni, vagy igyekszem új dolgokat felfedezni, új éttermeket vagy reggelizőket felkutatni amikről olvastam vagy hallottam. Ma a Budaörsi Halpiacon jártam, ahol vettem már sok finomságot, de a helyi étterem, a Dokk Büfé kínálatát még nem kóstoltam. Őszintén megvallva bolondulok a tengeri herkentyűkért (kivéve az osztrigát mert annak szerintem poshadt tengervíz íze van). Nagyon rég ettem friss tintahalat, vagy garnélát, nagyon hiányzik... Persze a budaörsi gyártelep nem éppen az a tipikus tengerparti miliő, de akinek van egy kis képzelőereje simán vizionálhat mondjuk egy kikötőt a telep túloldalára! Nagyon szeretem ezeknek a halaknak az illatát, mert a tengert juttatja eszembe. És mivel ez az étterem úgyszólván fapados jellegű (nem olcsó értelemben, csak fából vannak az ülőkék :) senki sem néz rám furán, ha egyedül ülök be enni ( ha egyáltalán mondhatok ilyet az iphone era kellős közepén, amikor az ember lánya a kis készülékben legalább 800 barátot hordoz magával nap mint nap a facebook révén). A kis büfé hangulata remek, az ételek kiválóak csak pusztán a számla zökkenthet ki minket az álomvilágból, ugyanis természetesen az árak sem azonosak az európai tengerpartokon fellelhető éttermeknek az áraival, egy-egy különlegességért mélyen a zsebünkbe kell nyúlnunk. De ha valamit megtapasztaltam életem során az az, hogy az illúzióért sokszor nagy árat kell fizetni...
Az illúzióról jut eszembe, a lányokkal egyik este beszélgettünk és előkerült néhány igen érdekes téma. Meglepő módon a szerelem is szóbajött, illetve annak kialakulása, megőrzése a párkapcsolatban és hasonlók. Sokak szerint ahhoz, hogy egy nőbe egyáltalán bele lehessen szeretni, mindvégig meg kell őriznie a titokzatosságát. Mindig tennie kell egy lépést vissza, mindig meg kell próbálnia megújulni, és soha nem szabad már az elején kiterítenie az összes kártyáját. Ha a pasi megneszeli, hogy már el van csábítva, meg van hódítva és érte már egy szalmaszálat sem kell többé keresztbe tenni, akkor szinte biztos, hogy nem is fog. Hiszen, ha jobban belegondolunk minket is mindig vonz, ha a kiszemelt férfiút nem sikerül azonnal kiismernünk, teljesen meghódítanunk. Ergo, vica versa - mondaná a latin. Van olyan nő, aki már a kapcsolat elején pörög, tervez, szervez, egyik kezével mos, a másikkal takarít a harmadikkal sminkkel és minden ilyen mozdulatával csupán bizonyítani szeretné, mennyire szereti azt a másik embert. Ők egy idő után érdektelenné és unalmassá válnak, hiszen ha bejárónőre, rendezvényszervezőre vagy szakácsra lenne szüksége az adott férfinak, nyilván alkalmazna egyet. Mennyivel érdekesebb és titokzatosabb viszont az, aki otthon a körmét lakozza, szépíti magát az estére és azt várja, hogy a pasi vacsorázni vigye és szórakoztassa miután hazaért a munkából (és kétségtelenül kevésbé megterhelő egy nő számára, mint mondjuk 3 fogásos vacsorával várni haza az illetőt). Egy klasszikus önsajnáló beszélgetés egyik kulcsmondata, hogy: "dehát én mindent megtettem!". És erre mondja egy nagyon kedves barátnőm ilyenkor, hogy: "dehát látod, pont ez volt a baj!" Szerinte némi taktikázás elkerülhetetlen a hosszú távú siker érdekében. Ez is olyan lenne mint egy vízilabda meccs, ahol minél jobban taktikázik az egyik csapat és minél gyorsabban kiismeri a másik taktikáját annál biztosabb, hogy nyer? Nincs olyan, hogy szeretlek, csak olyan, hogy szeretlek, de csak az ötödik csörgésre veszem föl Neked a telefont, hogy lásd, engem még nem szereztél meg teljesen?
Gondoljunk csak bele, milyen filmben láttunk már olyat, hogy egy nő röpköd országokon át a szeretett pasi után vagy vezet több 100 km-t, hogy meglepje őt?! Ezt általában a férfiak teszik, vagy olyan elkeseredett nők, akik még mindig nem tanultak elődeink bölcs mondásából, miszerint: "olyan szekér után ne fuss, amelyik nem vesz föl!" Rájöttem, hogy a férjezett barátnőimnek korán sincs annyi remek sztorijuk mint nekem, viszont van férjük és gyerekük és bár nekem hiába lenne mivel szórakoztatnom az unokáimat, sosem voltam még ilyen messze attól, hogy egyáltalán saját gyerekeim legyenek! :) Viszont családos barátnőim és a férjeik kiválóan szórakoznak a történeteimen: "Veled mindig történik valami" - mondják. Igen, mert ÉN mindig teszek arról, hogy történjen. Jó lenne már megélni egy olyan sztorit ahol mondjuk nem ÉN alakítom a cselekményt, hanem tényleg VELEM történik valami...
Elgondolkodtam, vajon tényleg ilyen bonyolult lenne ez az egész? Egész életünkben meg kell tartanunk az egy lépés távolságot attól, akit szeretünk, ha meg akarjuk tartani? Soha nem lehet teljesen kitárulkoznunk, mert onnantól kezdve megszűnik a varázs? Az addig rendben van, hogy Django kiszabadítja a szeretett nőt (Brünhilda, vagyis Hildi, német női keresztnév ebből ered az Ildikó - aki esetleg nem tudná :)) Calvin Candie, a vérszomjas ültetvényes karmai közül és ellovagolnak a naplementében az új Tarantino filmben (ami mellesleg szerintem parádés), de mi jön ezután? Arról miért nem forgat filmet senki, hogy mi következik a boldogan éltek míg meg nem haltak után?! Pedig az lenne csak az igazi kasszasiker! :) Tényleg illúzió lenne a szerelem és a jó párkapcsolat szigorú szabályokon és jól bevált, évszázados módszerek helyes alkalmazásán múlik? Talán így van, talán tényleg nem vezet jóra a túlzott ás korai kitárulkozás, de addig is, amíg megtalálom a könyvet, amiből megtanulhatom az alapokat, még mindig itt vannak nekem a barátaim akik már sikeres vizsgát tettek ebből a tárgyból. :)
P.S. És aki mindezek ellenére, még mindig szeretne hinni az illúzióban, annak küldöm az egyik kedvencemet :)
" You may not be her first, her last or her only.
She loved before and she may love again.
But if she loves you now, what else matters?
She's not perfect - you aren't either, and the
two of you may never be perfect together
but if she can make you laugh, cause you to
think twice, and admit to being human and
making mistakes, hold onto her and give
her the most you can. She may not be
thinking about you every second of the day,
but she will give you a part of her that she
knows you can break - her heart. So don't
hurt her, don't change her, don't analyze and
don't expect more than she can give.
Smile when she makes you happy, let her
know when she makes you mad, and
miss her when she's not there."
/Bob Marley/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése