Kedves Naplóm!
Hatalmas öröm ért a múlt héten, hiszen a legutóbbi blogbejegyzésem megdöntötte az eddigi összes olvasottsági rekordot és - ami azt gondolom a legnagyobb bók egy "fapados" író számára - nagyon sokan meg is osztották azt a saját Facebook oldalukon. Amikor elkezdtem "naplót" írni, sosem gondoltam volna, hogy a barátaimon és az ismerőseimen kívül bárkit is érdekelhet, a több száz emberből álló olvasótábor viszont minden képzeletemet felülmúlta! :) Ugyanakkor tudom azt is, hogy ezzel járnak bizonyos elvárások ezután, így megígérem, hogy próbálom tartani a színvonalat! Egész kicsi koromtól vezetek naplót és most már kacérkodom egy írói kurzus elvégzésével is, hogy belevághassak egy nagyobb fejezetbe a blogolás mellett. De ez a jövő zenéje...
Mivel most folyamatosan mozgásban vagyok, egyszerre ezer dolgot csinálok, vagy épp egyszerre kellene öt helyen lennem, rájöttem, hogy a dolgok és az emberek is változnak körülöttem. Ahogy én is változom...
Charles Darwin a fajelméletében kifejtette, hogy nem a legerősebb és nem is a legintelligensebb fajok maradnak életben az evolúció során hanem azok, akik a leginkább képesek adaptálódni a változó körülményekhez. Azon gondolkodtam, hogy napjainkban mi számít evolúciónak, amelyhez alkalmazkodnunk kell a túlélés érdekében? Talán a gazdasági válság? Netán a klímaváltozás vagy a globális felmelegedés? Azt hiszem a választ nem is annyira ezen a területen, mind inkább a mikrokörnyezetünkben kell keresnünk: munkahelyi változások, családi tragédiák, betegség, kapcsolati problémák, szakítások, válások, elvándorlás, stb. Az előző munkahelyemen elvégeztek rajtunk egy nagyon profi tesztet, hogy a HR vezetőnk megállapíthassa, vajon mik azok a területek, ahol az egyes vezetőknek fejlődniük kell. Bizony, én azt az eredményt kaptam, hogy nehezen viselem a változásokat: új főnökség, új kollégák, új iroda. A tesztet nagyon hasznosnak értékeltem és azóta is sokat gondolkodom ezen és próbálok fejlődni, de tudom, hogy ez egy meglehetősen hosszú folyamat, amin akkor elindultam. Tény, hogy ma is nagyon nehezen engedek el megszokott, megszeretett dolgokat és embereket egyaránt. Ez vajon azt jelenti Darwin tézise szerint, hogy én is a Mammut sorsára jutok majd? Ha anno Spártában születek életképtelenség miatt ledobtak volna a Taigetoszról (valószínűleg igen, mivel lány vagyok de ez most más téma:))?
A megélt változások akaratlanul is formálnak minket, vagyis a jellemünket. Ha tudatosan életben akarunk maradni, ezeket a változásokat a magunk javára kell fordítanunk. Elmélkedni kezdtem a párkapcsolati Darwinizmuson. Ha becsapnak vagy bántanak bennünket egy kapcsolatban, akaratlanul is hidegebbek, gyanakvóbbak leszünk az új párunkkal, aki lehet, hogy erre nem szolgált rá és ezzel egy életre elijesztjük. Minden ember más, ahogy minden kapcsolat is. Akkor nyerünk a legtöbbet, ha tanulunk a rossz dolgokból és csak azt a megtanult leckét visszük tovább, amit érdemes anélkül, hogy ugyanazt a sémát ráhúznánk a következő párkapcsolatunkra is. És persze nem árt képben lennünk azzal sem, hogy kitől mit várhatunk...
Én most egy olyan fiúval randiztam, akitől pontosan tudtam, mit várhatok és mit nem. Lassan 7 éve ismerem, mindig ő volt számomra az elérhetetlen, a megfoghatatlan, az életművész. Aki mellett mindig úgy éreztem, hogy az életnél nincs könnyebb dolog a világon. Az a ló, amit nem tudsz betörni soha. Szerintem mindenki életében van vagy volt egy ilyen szereplő, aki egyszemélyben testesít meg minden kihívást, a lehetetlen küldetést. Ő néhány éve egyedül van már és a szingli időszakaimban mindig udvarol és megpróbál meggyőzni, hogy az idő mennyire megváltoztatta, most már mennyire meg tudna becsülni egy olyan lányt mint én és tulajdonképpen mit is veszíthetnék én, ha megpróbálnánk együtt? Hú, barátom, ha elmondanám, hogy eddig hány kapcsolatnak indultam úgy neki, hogy ugyan mit is veszíthetek! Valószínűleg, ha egyszer is megfordult volna ez a fejemben, most minimum egy csalódás mínuszban lennék! :)
Ahogy ültünk egymás mellett egy pasaréti kávézóban az ablakon át bámultuk a körforgalomba be- és abból kilépő autókat: túlélők egyforma RayBan pilóta napszemüvegben.:) Rájöttem, hogy életem egynegyed részében ismertem Őt és volt olyan időszak amikor szerettem is. Kevés nála nagylelkűbb emberrel találkoztam. 7 éve úgy néz rám, mint senki más: úgy tekint rám mint valami angyalra aki leszállt a halandók közé. Tudtam, ha mi együtt lennénk, soha többé nem látnám ezt a szemében. Olyan dolgokat kellene kérnem tőle, amiket sosem tudna betartani. Elvárásokkal, szabályokkal próbálnám karámban tartani és egy életre meggyűlölne. Ő nem a konvenciók és a kötöttségek embere, ami másnak erkölcsi norma, neki csak hozzáállás kérdése. De ha egészen őszinte akarok lenni, valójában ezt a misztikumot és kiszámíthatatlanságot szerettem benne mindig. De ami 23 évesen még megfoghatatlan volt így 30 felé meglehetősen felelőtlen. Pontosan tudom, hogy most még azért gondolja azt, hogy minden lány idegesíti és csak velem érzi jól magát, mert eddig még sosem kellett nekem felelnie, hogy hol volt, mit csinált, stb. De ez egy csapásra válna köddé ha rám kényszerítené a zsörtölődő focistafeleség szerepét. Mert ő nem olyan mint mások és nem tud úgy élni sem, ahogy a közönséges halandók. És köszönöm, én sem pályázom a házisárkány szerepkörre!
Amikor megbeszéltük a harmadik randit és nem jött el, mert közbejött valami amit én "sajnos nem értenék meg", rájöttem mégis vannak kivételek Darwin elmélete alól: olyan emberek, akik sosem változnak mégis mindent túlélnek. :) Én viszont az elmúlt pár nap alatt rájöttem, hogy sokat változtam. Már nem várom el emberektől, hogy mások legyen, mint amilyenek. Nem akarom megváltoztatni őket. Tudom, hogy mit szeretnék magamnak, de nem szándékozom senkit átformálni erre a szerepkörre. Egyszer biztosan jön olyan is, akit én szeretnék. Aki úgy jó nekem, ahogy van. És én is úgy vagyok jó neki. Soha többé nem fogok könyörögni senkinek, hogy ugyan csináljon már rólam néha fényképet, vagy hogy ne beszélgessen naponta az ex-eivel, vagy hogy menjünk már el együtt nyaralni. Tudom, hogy lesz olyan, akinek ez magától jön, sőt mi több, lehet, hogy neki is így lesz természetes.
Nagyon jó érzés úgy élni, hogy a pénz nem faktor, hogy nincsenek sem fizikai korlátok sem pedig földrajzi határok. De a változással együtt jár a felelősségvállalás is. Ahogy öregszünk, akaratlanul is bölcsebbek leszünk a jó és rossz tapasztalatokkal a hátunk mögött. És igen, alkalmazkodunk az egyre változó körülményekhez, hogy életben maradhassunk. És egyre biztosabbak vagyunk benne, hogy az élet rövid és a legkevésbé sem gyerekjáték. Ugyanakkor viszont meg tudjuk becsülni a jót is, amit az idők során kapunk. Én mindig hálás leszek ennek a srácnak, amiért sosem tűnt el az életemből és tudom, hogy mindig érdekelni fogja mi történik velem, és ez fordítva is így lesz. De nem fogom ketrecbe zárni és nem veszem el a szabadságát. Kicsit önző módon azért sem, hogy így én is szabad maradhassak...és továbbra is a piedesztálon. :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése