A döntéshozó

Kedves Blogom!

Na jó még ez sem tökéletes megszólítás, de dolgozom rajta, megígérem.
Ma azért ragadtam billentyűzetet, hogy megosszam a tegnapi moziélményemet ami tényleg az egyik legemlítésreméltóbb volt a közelmúltat tekintve (vagy talán azért volt ez a legemlékezetesebb, mert egy igazi vesztes vagyok, aki még az Alkonyat záró epizódjára sem tudott tegnap premier előtti belépőt szerezni, annak ellenére, hogy egy éve erre vártam, na mindegy fátylat rá). :)

The Words, vagyis Lopott szavak. Ha nem bilincselt volna le annyira a sztori, könnyen elveszhettem volna Bradley Cooper vakítóan kék szemében, de még ez sem volt elég, hogy elvonja a figyelmem Jeremy Irons fantasztikus játékáról, akinek a karatere és annak életrekeltése teljesen elvitte a filmet és engem is feltétel nélkül magával ragadott. Nem akarok sokat elárulni a sztoriból, mert én is utálom, ha előre lelövik a poént (mondjuk azt is, ha túl klisé a vége, de jelen esetben ez semmiképpen sem áll fenn).
A film egy fiatal, ambíciózus íróról szól, az ő pályafutásáról és egy döntésről, ami az egész jövőjét és karrierjét megváltoztatta. Nemcsak döntésekről szólt az alkotás, de azokról az áldozatokról is egyben, amiket egy-egy döntéssel hozunk életünk során. Mit vagyunk képesek feláldozni a sikerért? Miért vagyunk képesek veszélybe sodorni a legnagyobb szerelmet is? Sorsokról szól, amelyek egy döntés hatására egészen más fordulatot vettek. Van a filmben egy monológ, Jeremy Irons karakterétől, amit szó szerint sajnos nem tudok idézni, de a lényege az, hogy a döntések meghozatalában tudnak minket terelgetni, de a döntésekkel az a legnagyobb baj, hogy nekünk kell meghoznunk őket viszont amikor együtt kell élnünk velük..abban már senki sem tud segíteni többé. Ha rossz döntést hoztunk, az életünk végéig a mi belső harcunk marad....

Ennek súlyát ma egy picit én is éreztem magamon, amikor apukám arra kért, hogy nézzek meg neki egy autót, amit az interneten talált és szeretne megvenni holnap(!). Hirtelen nem tudtam eldönteni, hogy elfelejtette-e, hogy lánynak születtem vagy naivan azt gondolta, 28 évesen több mint 10 év autóvezetéssel a hátam mögött, többet is tudnék mondani a beszámolómban minthogy: "igen apa szép autó, jó fekete." Nem okozhattam csalódást, úgyhogy felvettem a legjobb"hozzáértőnek tűnök" kabátomat :) Komolyra fordítva, tulajdonképpen súlyosnak éreztem a terhet, hogy egy használt autóról alkossak véleményt, amibe ezáltal én ültetem a szüleimet, a döntésem kihat majd az életükre ezentúl.....De az apám is hozott egy döntést. Megszólalásig ugyanazt az autót választotta, mint amilyennel 2 hónappal ezelőtt súlyos balesetet szenvedtek édesanyámmal és amiből mindketten sértetlenül szálltak ki. A szakértők szerint mégegyszer megszülettek. A hibás Suzuki sofőrjét, aki beléjük hajtott, mentőhelikopter szállította a miskolci kórházba és egy ideig nem volt biztos, hogy élve megússza.
A hybrid Toyota Camry kiállta a próbát, amennyire én meg tudtam ítélni, jó állapotban volt és egy kicsit bennem voltak a baleset képei, hogy ezzel az autóval nem hibázhatunk és ez megkönnyítette a végső döntést nekem és a családomnak is. Azon is gondolkodtam, hogy hétvégén beállok a roncs (még el sem szállították) mellé az újjal és csinálok egy előtte-utána sorozatot :) na jó ez durva volt, bocsi...

Sokféle döntés létezik: logikus, érzelmi alapú, ok-okozati, következetes, szükségszerű, váratlan, megfontolt, stb. De amikor el kellene döntenünk, hogy egyszer s mindenkorra továbblépünk, magunk mögött hagyjuk a múltat: össze kellene pakolnunk fényképeket, ajándékokat, emlékeket és be kellene dobozolnunk őket....ezek azok a döntések amik tudjuk, hogy szükségesek, időszerűek, de néha egyszerűen képtelenek vagyunk meghozni őket.....