A párizsi feleség

Kedves Naplóm!

Valahogy még mindig ez a megszólítás áll a legközelebb a szívemhez, pedig biztos lehetne találni sokkal trendibbet a blog világból. :)
Ma tényleg tudatosult bennem, hogy közeledik a karácsony: az Operánál ma állították fel a gyönyörű, hatalmas, feldíszített fenyőfát, kikerültek a Diótörő plakátjai és az első faházak  ahol forraltbort árulnak. Egy múlt századbeli jelmezbe öltözött, cilinderes fiatalember pedig sült gesztenyét árul a lépcsősor tövében, ez itt a mi kis karácsonyi szigetünk itt az Andrássy úton. Nagyon hangulatos lett minden, sok szép emléket idézett fel bennem a sült gesztenye illata...

Nálam a tél az olvasás időszaka. Imádok hétvégén bebúrkolózni egy plédbe és a meleg szobában teával a kezemben olvasgatni. (Ezen a télen már Bella is csatlakozik hozzám legnagyobb örömömre.) Most különösen megnyugtat az olvasás, hiszen egy teljesen más világba is tudok sokszor szökni a valóság elől. Általában, amikor a bookline értesít, hogy megérkezett a legutolsó rendelésem, gyorsan belehúzok, hogy hamar befejezzem az éppen aktuális olvasmányt, hogy másnap rohanhassak is az Astoriára, hogy átvegyem az újakat :) Marian Keyes az egyik kedvenc szerzőm, tőle is van még amit el sem tudtam kezdeni, de Dr. Kárpáti György is várakozik még, hogy néhány vízilabdás írással újra megörvendeztethessen.
Viszont tegnap befejeztem Paula McLain: A párizsi feleség című könyvét, amiről mindenképpen szerettem volna pár sort írni (inkább ódákat zengeni azt hiszem), mert lebilincselt a történet. Az új sikerkönyv már több mint 700.000 példányban kell el, és Ernest Hemingway első házasságának szívszorító története. Kevesen tudják Hemingwayről, hogy amatőr boxoló volt, 4 házasságot kötött, alkoholizmussal küzdött ami végül öngyilkossághoz vezetett. A könyv feldolgozza híres íróvá válásának folyamatát, a folyamatosan mellette álló és töléketes hátországot biztosító feleség és csodálatos anya, Hadley Richardson történetét valamint azt is, hogyan vezetett Hemingway árulása az irodalomtörténet egyik legszebb szerelmének a végéhez (Figyelem! Kórosan romantikus). Bepillantást nyerhetünk a 20-as évek Párizsának történetébe, kultúrájába, a kávéházak, a hedonizmus értékeibe melyek teljes ellentében álltak a monogámia hagyományos értékeivel..
Hemingway imádta Spanyolországot, minden évben ellátogatott Pamplonába, a San Fermin fiestára és végignézte az összes corridát, mindig a legjobb helyekről izgulta végig a legjobb torreádorok "táncát" és minden alkalommal ő maga is részt vett az amatőrök versenyén. Még a terhes feleségének is megmutatta ezt a fergeteges kavalkádot! :) Mennyivel másabb volt így, könyvből olvasni erről a hihetetlen izgalmas ünnepről, mint olyannak a szájából hallgatni az elbeszélést róla, akinek az életét a sajátoménál is jobban féltettem. Elgondolkodtam, hogy mi nem ész nélkül rohanunk-e a kapcsolatainkba..akárcsak a bikák Pamplonában, amikor eldördül a pisztoly, pár perc alatt elérnek az Arénáig, ahol a biztos halál vár rájuk. (Közben pedig piros kendős fiatalok rohannak előlük, pusztán az adrenalintól hajtva, színtiszta vakmerőségből.) Mi is azonnal el akarunk érni a kapuig, pedig fogalmunk sincs, mi vár ránk a túloldalon! Talán mert nem érezzük a félelmet, csupán a másikat féltjük, mi pedig tűzön-vizen át rohanunk tudomást sem szerezve arról, hogy milyen maradandó sebeket ejtünk utunk során.

Bocsánat, ha túl sokat időztem volna a könyvnél, de annyira megragadott a történet, a helyszínek, hogy szeretném bátran ajánlani mindenkinek és a könyvből a kedvenc idézetemmel zárom ezt a bejegyzést, ami kíválóan tükrözi azokat az érzéseket, amelyeket nem olyan régen én is éreztem:

"Milyen hihetetlenül naivak voltunk mindketten azon az estén. Szorosan kapaszkodtunk egymásba, betarthatatlan ígéreteket tettünk, amelyeket nem lett volna szabad hangosan kimondanunk. Néha ilyen a szerelem. Már akkor jobban szerettem őt, mint életem során bárkit vagy bármit. Tudtam, hogy feltétlenül szüksége van rám, és azt akartam, hogy ez örökké így legyen."

Ígérem, hogy a hétvégén valami személyesebbet is prezentálok. :)