Home sweet home - part 2

Akkor in medias res csak úgy folytatom a korábbi gondolatmenetet:

Lacival 2 évvel ezelőtt kezdtem együtt dolgozni, akkor is egy érzelmi válság után menekültem egyenest az edzőterembe. Viszont idén tavasszal más irányt vett az életem és abbahagytam a rendszeres edzést. Laci személyi edző és mellette testépítő is, pontosan tudja, milyen edzésekkel és étkezéssel lehet átalakítani illetve formálni egy férfi vagy egy női testet. Főiskolás korom óta mindig az Arnold Gymbe jártam, mindig azt szerettem a helyben, hogy soha nem akart többnek látszani, mint ami. Egy hardcore testépítő teremnek. Nincs fitness-wellness, ilyen kezelés olyan cardio-géppark, csak vasak vannak. Sok és nehéz vas. (Persze vannak aerobic, zumba órák meg ilyesmi de én életemben nem tudtam élvezni a nagy közös CD hallgatást és arra való ugra-bugrálást.) Azt pedig mindenki megtanulhatta a Rocky filmekből, hogy a papírforma szerinti erősebb ellenfél legyőzéséhez elég néhány disznótetem, egy pad, egy szekér és némi hóban futkosás. Szóval, az Arnold egy igazi, békebeli testépítő terem, csupa Arnold képpel a falon, jellegzetes illattal és a megszokott arcokkal: pattanásos tinédzserek akik próbálnak izmot erőszakolni a vézna karocskájukra, nagymenő, tetovált testépítők, izmos csajok, akik igyekeznek karban tartani a testüket, fiatal menedzserek akiknél trendi, ha elmondhatják a következő randijukon, hogy hetente kétszer edzeni járnak, de alapjában véve nem viszik túlzásba a súlyok emelgetését. De az tény, hogy itt minden egyes bóknak ereje van, azonnal tudod, ha bármelyik edző megdícsér, hogy jól csinálod, amit csinálsz. Nekem sosem az volt a célom, hogy én legyek a következő Madonna vagy, hogy kockás hasam legyen, de így 30 felé már komoly edzésterv kell ha nem túl jó a genetikád, hízékony vagy és szeretnéd elkerülni a "teleszart zokni" effektust is. :) bocsi de az egyik legszemléletesebb hasonlatom erre..

Itt voltam megint. Amíg ültem a fotelban és vártam Lacira eszembe jutott, hogy utóljára januárban, egy nappal azelőtt ültem ebben a fotelban a Nemzeti Sporttal a kezemben a vízilabda eredményeket böngészve, mielőtt indult volna a gépem a januári vízilabda Európa bajnokságra Eindhovenbe. Ami a helyet illette, otthon voltam, minden és mindenki ismerős volt, úgy tűnt mintha megállt volna az idő körülöttem. Csak én voltam egészen más, valami visszavonhatatlanul eltört és megváltozott bennem azóta.

Az edzés végére minden izmom reszketett, de valami nagyon jóleső fáradtság vett erőt rajtam és úgy éreztem az agyam is egy kicsit visszavett végre magából. Ezután megittam egy csokis protein turmixot, szigorúan az anabolikus résben. Egy nálam okosabb és jóval erősebb sportoló egyszer azt tanította, hogy ki kell használni a közvetlenül edzés után keletkező ún. anabolikus rést és akkor kell a lehető legtöbb fehérjét bevinnünk a szervezetünkbe, ezáltal is növeljük az edzés hatékonyságát. :)

Lassan kezdtem ugyan visszakapni és újjá építeni a régi életemet, rendbe tenni magamat, a gondolataimat, de ahogy a közelgő születésnapom gondolata rémítgetett, jobban egyedül éreztem magam, mint valaha...


FONTOS!
U.I. Ha már egyszer az Otthon édes otthon címet adtam ennek az utolsó 2 bejegyzésnek, egy felhívást hadd intézzek itt minden kedves olvasóhoz. Szeretném kérni, minden ismerősömet, aki eddig még nem tette meg, hogy LIKE-olja és ossza meg az oldalamon található NOT Without My Son közösségi oldalt. Egy nagyon kedves barátnőm a világ másik végén, egy Isten háta mögötti kis francia polinéz szigeten harcol a 3 éves kisfiáért és nagyon szeretnénk felhívni a megfelelő hatóságok figyelmét, hogy kellő támogatást kaphasson az ügy és Patrícia minél hamarabb hazatérhessen a kisfiával. Nagyon szépen köszönöm előre is mindenkinek és utólag azoknak is, akik már megtették ezt a kedvemért.